Meg kell erősíteni a falakat a tetőzet visszaépítését megelőzően
Fotó: Csató Andrea
Napközivé alakítják át a kányádi polgármesteri hivatal régi épületét, miután az intézmény új székhelyet kapott. Már a munkálatok elején bonyodalmakba ütköztek, hiszen kiderült, hogy a vártnál rosszabb állapotban vannak a falak.
2025. március 16., 20:142025. március 16., 20:14
Új, a községközpont Székelypetek felöli bejáratánál megépített ingatlanba költözhettek tavaly a kányádi polgármesteri hivatal dolgozói, ahol mostanra teljesen befejeződtek a közművesítéssel kapcsolatos munkálatok is. Ezzel pedig megüresedett az intézmény korábbi székhelye, melyet mindenképp közösségi célra szerettek volna felhasználni.
György Sándor, a község polgármestere a Székelyhonnak elmondta, a régi épület energetikai felújítása érdekében pályázatot adtak le a fejlesztési minisztérium országos helyreállítási terv programjában (PNRR). Innen
Mindemellett a tetőzet is megújulhat. A helyi önkormányzatra 338 ezer lejes önrész hárul, ebből tervezik megoldani például a villanyhálózat cseréjét és a fűtésrendszer korszerűsítését.
Ekkor még úgy készültek, hogy közösségi házat hoznak létre a helyszínen, ám időközben
Jelenleg ugyanis a kultúrotthon mellett egy tetőtéri részen üzemel óvoda. Az is fontos tényező, hogy a gyerekek száma emelkedett a községben. Az iskolával egyetértett a község vezetősége is, így eszerint módosították a terveket.
A polgármesteri hivatal új épülete
Fotó: Csató Andrea
A már említett önrészből a napközi létrehozásához szükséges bővítéséket és átalakításokat is meg tudják oldani – erősítette meg lapunknak a községvezető.
Mostanra elkezdődtek az épület energetikai felújítását célzó munkálatok, amelyek részeként elbontották az épület tetőzetét. A polgármester rámutatott, sajnos a kivitelezés során derült ki, hogy
azok megerősítése nélkül pedig nem lehet új tetőzetet építeni. Már el is készült egy szakvélemény, hogy pontosan milyen beavatkozásra van szükség, ám ez a munka további 139 ezer lejjel emeli a projekt összköltségét.
Fotó: Csató Andrea
Ez ugyan jelentős terhet jelent a községnek, de György Sándor bízik benne, hogy kapnak némi segítséget más intézményektől is. Ha meg nem, akkor sem állítják le a munkálatokat, inkább hitelhez folyamodnak.
Természetesen új bútorzatra is szükség lesz – erre már keresik is a forrásokat.
„A nehézségek ellenére kifejezetten örvendek, hogy egy olyan épületet alakíthatunk ki, amely hosszú távon több gyerek tanulását segíti elő, nem pedig egy tanintézetet kell bezárni, amire számos példa van” – jegyezte meg a polgármester.
Nemcsak a városi piacokon árulják már a bárányhúst a juhtartó gazdák, egyre többen az online térben is értékesítik a húsvéti ünnepi asztalra valót. A székelyföldi városokban kilónként átlagban 45–50 lejért kínálják a bárányhúst, hasonló áron, mint tavaly.
A tűzoltóság tűzvédelmi ellenőrzéseket végez, a rendőrség a közbiztonságra vigyáz, a csendőrség pedig fokozottan jelen lesz az egyházi épületek és turisztikai övezetek környékén a húsvéti ünnepek idején Hargita megyében.
A Mihail Kogălniceanu-légibázis korszerűsítése és bővítése a román kormány több mint 2,5 milliárd eurós beruházásával a NATO stratégiai központjává teszi ezt a létesítményt a régióban.
Saját katonai drónokat gyárthat Románia az év végétől, hozzávetőlegesen két és fél év múlva pedig a fegyverekhez szükséges lőpor gyártását is elkezdheti az ország – értesült az Agerpres hírügynökség védelmi forrásokból.
Olthévízről Marosvásárhelyre kellene eljusson egy kis madár – segítséget kér a Milvus Csoport.
Az érettségi írásbeli vizsgáinak napjain, azaz június 10. és 16. között aszinkron online oktatásra térhetnek át azok az iskolák, amelyek vizsgahelyszínként szolgálnak – közölte szerdán az oktatási minisztérium.
Különleges hangulatú tavaszi vásárra várják a helybélieket és látogatókat Gyergyóújfaluban csütörtökön. A Tavaszi Forgatag igazi közösségi élményt ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A helyi viseletre külön figyelmet fordítanak.
Személygépkocsi és vonat ütközött össze szerda délután Galócásnál – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén a vakációs utalványok elszámolásának mechanizmusát.
Az Öveges József – Vermes Miklós Fizikaverseny országos döntőjén hatvan VII-XI. osztályos diák mérte össze tudását április 11-13. között. A vetélkedőt Kolozsváron tartották, a székelyföldiek is nagyon jól szerepeltek.
szóljon hozzá!