
Fotó: Facebook/AirConnect
Nagyszeben és Bukarest közötti járatot indít március 27-én az AirConnect diszkont légitársaság – írja az Agerpres hírügynökség a Szeben megyei önkormányzat hétfői közlésére hivatkozva.
2023. március 06., 20:412023. március 06., 20:41
2023. március 06., 20:582023. március 06., 20:58
A tájékoztatás szerint a nyári menetrendben heti öt járat fog közlekedni, a viteldíjak ára 155,77 lejtől kezdődik. A jegyek már megvásárolhatók a légitársaság honlapján, vagy az Apple Store és Google Play Store alkalmazások révén, illetve az utazási irodáknál.
Daniela Cîmpean Szeben megyei tanácselnök üdvözölte hétfői sajtótájékoztatóján az AirConnect vállalatot. Mint elmondta,
Az AirConnect vezérigazgatója, Tudor Constantinescu azt mondta a sajtótájékoztatón, türelmetlenül várja, hogy a légitársaság gépe március 27-én először landoljon a nagyszebeni repülőtéren.

Október közepétől rendszeres légijárat lesz Bukarest és Marosvásárhely között, amelyre már lehet jegyet váltani. Rómába viszont az előzetes ígéretek ellenére nem lehet repülni.

Új légi járat indul szeptember 5-étől Marosvásárhely és Debrecen között. A heti háromszor közlekedő repülőgépet egyelőre kísérleti járatként két hónapon keresztül működtetik.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!