
Archív
Fotó: Székely Vágta
Az idei Székely Vágtán elmarad a már hagyományos szombat esti nagyelőadás, mert a román kormány jövedelemadó-csökkentő intézkedése miatt kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése, és kénytelenek lefaragni a kiadásokból – jelentették be csütörtökön a szervezők.
2018. június 21., 20:012018. június 21., 20:01
A július 13–15. között a maksai Óriáspince-tetőn sorra kerülő Székely Vágta a budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutama, Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezi, a rendezvényt a Vadon Egyesület bonyolítja le.
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester és Demeter János, a Vadon Egyesület vezetője csütörtöki sajtótájékoztatójukon mondták el, hogy 550 ezer lejre csökkent a rendezvény költségvetése, ám „a lovak nem szenvedhetnek semmiben hiányt”, a verseny- és biztonsági körülményeket szavatolják, ezért döntöttek úgy, hogy a szombat esti nagyelőadás elmarad, helyette
Félórás váltásokkal moldvai, nyárádmenti, udvarhelyszéki, felcsíki, vajdaszentiváni és mezőségi táncrendek következnek. Több település táncegyüttesei is részt vesznek, képviselve Kovászna, Hargita és Maros megyét, az Üsztürü Zenekar, Dezső Attila és barátai, valamint a Folker Zenekar muzsikálnak. A táncházat gyermekfoglalkozás és gyermektáncház előzi meg.
A szervezők elmondták, a módosításnak előnye is van,
Azért lesznek kísérőprogramok, Kecskemét testvérváros hoz egy előadást, az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatja Kinizsi Pál, Mátyás király jobbkeze című produkcióját, lesznek állandó programok, gyerekfoglalkozás, lovas programok, kézműves vásár. Idén négyféle futamot szerveznek, a Székely Vágta és a Góbé Futam mellett lesz Nemzetközi Vágta és Kishuszár Vágta is.
A Nemzeti Vágta szabályzata értelmében az úgynevezett fekete versenyeken való részvétel kizárást von maga után, a kritériumrendszert szigorúan betartják.
A versenyzők június 29-ig jelentkezhetnek, részletek a szekelyvagta.ro honlapon.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!