
Hétfőtől Székelyudvarhelyi Kamarazene-fesztivál. A huszadik után újratervezés?
Fotó: Erdély Bálint Előd
Három kontinensről, hat országból érkeznek zenészek Székelyudvarhelyre jövő héten: hétfőn, november 11-én kezdődik a 17. Székelyudvarhelyi Kamarazene-fesztivál.
2019. november 05., 20:352019. november 05., 20:35
Hat napon át szól majd az igényes kamarazene a városháza Szent István Termében, illetve jövő pénteken este a barátok templomában. A G. Egyesület, a Tiberius és a Legato Egyesületekkel partnerségben, valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közreműködésével idén is megrendezi a már hagyományos kamarazene-fesztivált.
– árulta el Bihari Lóránt szervező.
Jövő hétfőn a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola zenetanáraiból verbuválódott formáció lép fel, majd Egyed Hunor klarinét- és Souhei Yamagami zongoraművész koncertezik. A keddi és a szerdai program a Tiberius Kvartett és a Tiberius Egyesült közreműködésével valósul meg: november 12-én a Kádár Kvartett és a Fagott trió koncertezik a Szent István Teremben, 13-án pedig a fesztivál visszatérő vendége, David Campbel (klarinét), illetve Gulyás Márta (zongora), Lakatos György (fagott) alkotta trió, valamint a Tiberius Kvartett koncertje szerepel a programban.
Kissé rendhagyó módon ugyancsak november 13-án, a Magyar Nyelv Napján Földes László Hobó Ady-estjét nézheti meg a nagyérdemű este nyolctól a Szent István Teremben. Csütörtökön az Artillan Trió koncertezik a városháza dísztermében, majd pénteken a barátok templomában a Sectio Aurea Barokk Zenekar koncertjére várják a nagyérdeműt. Szombaton, a zárónapon az Arcadia Kvartett lép fel a városháza dísztermében.
– elevenítette fel Bihari Lóránt, a folytatás kapcsán továbbá megjegyezve: huszadik fesztivál biztosan lesz, tervek is vannak bőven, minden azonban az anyagiak függvénye.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Az eseménynek több támogatója is van, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala mellett a megyei önkormányzat, a Bethlen Gábor Alap, illetve a Fuss Neki! adománygyűjtő program révén a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány is. Szép lenne mesterkurzussal is kiegészíteni a fesztiválprogramot, ez már évek óta dédelgetett álmom, ehhez azonban sokkal több pénz kellene, mint amennyi rendelkezésünkre áll” – magyarázta a szervező. Bihari Lóránt azonban hozzátette: továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az kamarazene-fesztivál összes programja díjmentes legyen, hogy mindenki, minden korosztály számára hozzáférhető legyen a minőségi koncertélmény.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!