
Fotó: Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal
Jótékonysági estet szerveztek a marosszentgyörgyi Máthé Dalma támogatására, akinek februárban gerincműtétje lesz Spanyolországban. Az adományokat továbbra is fogadják, hogy kigyűljön a szükséges pénzösszeg.
2023. november 10., 12:232023. november 10., 12:23
Mint Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester lapunknak elmondta, a Máriaffi-kastélyban szerveztek jótékonysági estet, hogy támogassák Máthé Dalmát. Az alkalmat a helyi Jubilate Deo katolikus dalcsoport tagja, Szántó Árpád kezdeményezte, és több helyi együttes fellépett.
Máthé Dalma a katolikus gimnázium tizedik osztályos, életvidám tanulója, aki tetraparézissel született,
Szorgalmas és jó tanuló, cikkeket ír, illetve saját műsora is van a Marosvásárhelyi Rádióban Dalma kérdez címmel. Ebben a sérültek életét hivatottak bemutatni, az ő világukhoz viszi közelebb a hallgatókat.
Decemberben egy nagyobb méretű jótékonysági estet is szerveznek számára Marosvásárhelyen, de addig is, akik segíteni szeretnének, a következő bankszámlára utalhatnak: Asociația Zâmbetul lui Dalma, bankszámlaszám: RO46BTRLRONCRT0524106901, Transilvania Bank.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.
Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
szóljon hozzá!