
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Műszívet kapott egy fiatalkorú a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézetben (IUBCvT) szerdán. Idén ez már a negyedik ilyen beavatkozás az intézetben, országos szinten pedig az első, amelyet kiskorú esetében hajtottak végre.
2023. szeptember 28., 10:322023. szeptember 28., 10:32
A 17 éves páciensnél szívelégtelenség állt fenn, és szerdán műszívbeültetésen esett át. A műtét sikeres volt, a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) munkatársain kívül egy belgrádi orvos is segédkezett a beavatkozáson – olvasható Horațiu Suciu intézetvezető Facebook-bejegyzésében. Mint írja, ez a negyedik műszívbeültetés, amit idén sikerült végrehajtaniuk, és az első Romániában egy kiskorúnál.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!