
300–400 évesre becsülik a tölgy életkorát
Fotó: Beliczay László
Megvizsgálták a Vágásban lévő több száz éves kocsányos tölgyfák egyikének állapotát, külön hangsúlyt fektetve a fa belső szerkezetének felmérésére, amihez a fakopp nevű eszközt használták. Mint kiderült, a tölgy törzsének nagy százaléka elkorhadt vagy kiüregesedett, mégsem fenyegeti a kidőlés veszélye.
2021. augusztus 23., 12:502021. augusztus 23., 12:50
Gál Sándor, a disszertációját készítő kertészmérnök rendelt meg egy különleges, úgynevezett fakoppműszeres vizsgálatot a Vágásban lévő több száz évesnek mondott tölgyfák egyikénél, hogy átlátható, háromdimenziós képet kapjon az egyed belső szerkezetéről. Mint mondta,
és feltett célja, hogy dolgozatában javaslatokat tegyen a közülük legrosszabb állapotban lévő egyed életének meghosszabbítására. Ezért is kérte fel korábbi egyetemi társát, a jelenleg favizsgáló és faápoló szakmérnökként dolgozó Márton Hubát a felmérés elvégzésére.
Fotó: Beliczay László
Márton Huba kifejtette, egy kocsányos tölgyfáról van szó, amely faj
Előzetes számításai szerint az elemzett fa annyi oxigént termel és annyi szén-dioxidot köt meg egy év alatt, mint egy füves focipálya.
Fotó: Beliczay László
A helyszíni vizsgálatok kezdetén gumikalapáccsal megkopogtatta a fát, hiszen ezzel már egy közelebbi képet kaphatott a belső szerkezetéről. Hamar kiderült, hogy lódarazsak költöztek a fa odúiba, ám a szakember szerint ezek a rovarok nem minden esetben okoznak károkat.
Az előzetes felmérések után Márton megfelelően elhelyezhette a fakopp nevű szerkezetet a fán. Rámutatott, a műszer érzékelőinek hegyes végét bele kell szúrni a fa törzsébe – persze ezek nem okoznak maradandó kárt –, később ezeket kell kopogtatni, a hangok pedig egy számítógépes programnak továbbítódnak. Az adatok alapján alkotja meg a program a tölgy belső szerkezetének háromdimenziós modelljét.
Fotó: Beliczay László
A vizsgálat során kiderült, a fa törzsének 78 százaléka korhadt vagy kiüregesedett, ám így is alacsony a kockázata annak, hogy 120 km/órás szél esetén kidőljön. Meglepőnek tűnhet az eredmény, de a biztonsági faktor nagyban függ például a fa fajától, magasságától, a törzsátmérőtől és elhelyezkedésétől is – magyarázta a szakember. Hangsúlyozta, bővebb kiértékelés után lehet csak pontos javaslatot tenni a fa életének meghosszabbítására, ám azt már most is kijelentheti, hogy
Az is lényeges, hogy megakadályozzuk az odvasodás terjedését. Erre a legjobb módszer nem az, ha betonnal esetleg egyéb ipari anyaggal töltjük ki a fa belsejét, hiszen ezzel csak a gombáknak, bogaraknak kedvezünk.
Fotó: Beliczay László
A szakember arra is kitért, hogy a vizsgált fa még több tíz évet fog élni, ha megfelelően gondozzák. Leszögezte, a legjobb kordokumentumokból meghatározni a fák korát, hiszen a műszerek erre nem adnak pontos választ. Ő mégis úgy becsüli, hogy 300–400 éves egyedről van szó, amelynek társai is hasonló korúak.
Jelképek
A Bögöz községi Vágás szimbólumainak számítanak az útsorfák, amelyekből eredetileg tizenkettő volt, de mostanra csak kilenc maradt életben – magyarázta Ülkei Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy még a község tervezés alatt lévő címere esetében is érkezett javaslat, hogy jelenítsenek meg benne egy tölgyfalevelet. Közölte, örül, hogy elvégezték a vizsgálatokat az említett egyeden, hiszen amennyiben hasznosnak bizonyulnak a szakember javaslatai, a többi nyolc fa esetében az önkormányzat fogja finanszírozni a felméréseket.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!