Fotó: Bartos Lóránt
Bokor Tibor kézdi- és orbaiszéki szenátor interpellációt nyújtott be Vasile Blaga belügyminiszterhez, melyben felszólítja a tárcavezetőt, hogy tegyen valamit az egykori kézdivásárhelyi csavargyár ügyében. Ennek ideje is lenne, ugyanis több mint öt éve semmi előrelépés nem történt az egykori alkalmazottak nyugdíjának újraszámolása ügyében. Ez azért nem lehetséges, mert senki nem hajlandó semmilyen hivatalos iratot kiadni erre vonatkozóan, sőt, mindenhol zárt ajtókkal találkoznak, és még válaszra sem méltatják őket.
2010. szeptember 15., 10:412010. szeptember 15., 10:41
2010. szeptember 15., 13:172010. szeptember 15., 13:17
Fotó: Bartos Lóránt
A kézdivásárhelyi volt csavargyár ellen 2005-ben indult csődeljárás, akkor több száz ember maradt munka nélkül a vállalatnál, amely fénykorában 3000-nél is több embert foglalkoztatott, és Kelet-Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű gyárának számított. Bezárását követően a gyár egykori alkalmazottai kérték azon dokumentumok kiadását, melyek alapján újra tudják számoltatni nyugdíjukat. Többnyire olyan dolgozókról van szó, akik veszélyes munkát végeztek, és ezt szeretnék beleszámoltatni nyugdíjukba. Ezzel kapcsolatban intéztek kérést a jelenlegi vagyonfelügyelőhöz, de válaszra sem méltatták őket. Sőt, 2005 óta több felszámoló cégen is keresztülment már a csavargyár ügye, ennek ellenére a munkások problémája 2010-ben sem oldódott meg. Bokor Tibor szenátor 2009-ben kezdett foglalkozni az üggyel, de sem az Állami Privatizációs Hatósággal, sem a munkaügyi minisztériummal, sem a nyugdíjpénztárral nem tudott kielégítő módon tárgyalni.
2010-ben Bokor Tibor kérésére az Állami Levéltár Kovászna megyei fiókja nyújtott be figyelmeztetést a jelenlegi vagyonfelügyelőhöz, hogy adják ki a szükséges dokumentumokat, ellenkező esetben pénzbírsággal sújtják a szóban forgó intézményt. Erre a felszólításra válasz nem érkezett. Bokor Tibor szenátor most interpellációban kéri Vasile Blaga belügyminisztert, kötelezze az illetékes vagyonfelügyelőt arra, hogy adja ki a szükséges dokumentumokat az egykori alkalmazottaknak vagy az Állami Levéltárnak vagy az illetékes személynek, és a törvény értelmében rójon ki pénzbírságot. Többen úgy vélik, hogy az Erdély Ede nagyvállalkozó holdudvarához tartozó cég irattárát megsemmisítették, ugyanis a dokumentumokhoz évek óta nem fér hozzá senki.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós időben közzétett adatai szerint a szavazatszámlálási jegyzőkönyvek 66,48 százalékos feldolgozottságánál a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion vezet az elnökválasztás első fordulójában.
A kilenc órakor közzétett exit-poll adatok szerint Gerorge Simion biztosan bejut az államfőválasztás második fordulójába. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az urnazárást követően értékelt.
Nicușor Dan független elnökjelölt a vasárnap esti exit poll eredmények közzététele után kijelentette, a politikusoknak még hosszú utat kell megtenniük, hogy felérjenek az általuk képviselt közösségek törekvéseihez, ugyanakkor „ez egy új kezdet”.
Az urnazárást követően közzétett exit-pollok szerint George Simion és Crin Antonescu vagy Nicușor Dan juthat a második fordulóba a romániai elnökválasztáson, amelynek első, újból kiírt fordulóját vasárnap tartották.
Egyetlen személy, egy várandós nő maradt kórházban vasárnap estére a konstancai vonatbaleset érintettjei közül.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló megsérült.
Már csak kevesebb, mint két óra van hátra a megismételt elnökválasztás első fordulójából. A szavazókörzetek – külföldön és belföldön egyaránt – romániai idő szerint 21 órakor zárnak.
A Hargita Megyei Választási Iroda szóvivője, Adrian Pănescu tájékoztatása szerint a megyében összesen 2089 kérvényt nyújtottak be mozgóurna igénylésére, ezek közül 350-et egészségügyi intézményekben ápolt személyek adtak le.
A száraz növényzet és kidőlt fatörzsek kaptak lángra Balánbányán, az Egyeskő térségében.
Két vonat összeütközött vasárnap a konstancai vasútállomáson. Hét sérültet szállítottak kórházba eddig.