
Fotó: Mihály László
A csíkszeredai városházához tartozó kulturális intézmények ebben az évben visszafogottabban gazdálkodhatnak a fizetésemelések miatt, a szolgáltató intézmények között azonban akadnak, amelyek nagyobb beruházásokra készülnek.
2017. március 21., 12:552017. március 21., 12:55
2017. március 21., 15:332017. március 21., 15:33
A csíkszeredai zöldségpiac saját bevételeiből gazdálkodik: mint Graur Adrian piacgondnoktól megtudtuk, az idei költségvetésükben 550 ezer lej szerepel. Ebből az összegből
ugyanakkor a szabadtéri részen aszfaltoznának, ahol szükséges, és szintre emelnék a csatornatetőket. Ezek mellett nagyobb lélegzetvételű beruházásként fognának hozzá az új zöldségpiac felépítéséhez a Nagyrét utcai területen, a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület ezt a munkálatot belefoglalta az idei beruházási listájába.

Miután a kiviteli tervek véglegesítése és elfogadása megtörténik, az új csíkszeredai zöldség- és gyümölcspiac kivitelezésére is kiírják a közbeszerzési eljárást. Ha ez időben befejeződik, idén a munkálatokat is megkezdik a Nagyrét utcai területen.
Mint ahogy nemrég beszámoltunk róla, az új létesítmény felépítésére közel 3,4 millió lejt irányoztak elő erre az évre, ezt az összeget a piac az évek során felgyűlt saját jövedelméből biztosítja. Az új piac megvalósíthatósági tanulmányában egyébként a beruházás teljes értékét, 11,2 millió lejre becsülték.
Pál Tamás, a hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a cég saját jövedelméből tartja fenn magát, idén 7 millió lejből fognak gazdálkodni. Úgy tervezik, hogy vásárolnak egy darus járművet, bővítve a szelektív hulladékszállítás útvonalát,bevezetik ugyanis, hogy
és szintén külön a nyesedéket és egyéb zöld hulladékot. Ezért lesz szükség egy újabb szállítójármű beszerzésére.
Fotó: Veres Nándor/archív
Biró Hajnalka, a távhőszolgáltató Goscom Rt. sajtószóvivője elmondta, az önkormányzathoz tartozó vállalat költségvetése még előkészítés alatt van, így egyelőre még nem lehet tudni, hogy mennyiből gazdálkodnak idén. A szolgáltatóhoz kapcsolódó beruházásokról Páll Árpádtól, a csíkszeredai polgármesteri hivatal műszaki tanácsadójától érdeklődtünk. Mint megtudtuk,
ugyanakkor a város beruházási listájában szerepel még gázmotorok beszerzése és a vízszintes elosztású rendszer kiépítésének folytatása és népszerűsítése.
Fotó: Veres Nándor
A regionális vízszolgáltató Harvíz Rt. tervezett bevétele 2017-re 16,5 millió lej – közölte Lányi Kinga, a vállalat sajtófelelőse, hozzátéve, hogy ebből 5,7 millió lejt különítenének el fejlesztésekre. A beruházásokra szánt összegből egyrészt a befejezett uniós óriásprojekt önrészét állnák – a beruházás révén, amelyről többször is beszámoltunk korábban,
illetve egy újabb víz- és csatornahálózatot korszerűsítő projekt elindításához szükséges alapot is ebből finanszíroznák.
A vállalat működésére továbbá 10,7 millió lejt irányoztak elő. A csíkszeredai önkormányzat beruházási listáján is szerepelnek a Harvíz Rt.-t érintő fejlesztési tervek.
Fotó: Veres Nándor
Páll Árpád, a csíkszeredai városháza műszaki tanácsadója ennek kapcsán elmondta, többek között idén a Hargita utca és Csíksomlyó egy részében újítanák a csatornarendszert, illetve folytatnák a vízvezeték felújítását a Nagy Laji dombján található víztartály és a derítőállomás között. Ugyanakkor fel szeretnék mérni, hogy az új előírásoknak megfelelő sűrűségben vannak-e tűzcsapok a városban és Hargitafürdőn, és ha szükséges, helyezzenek ki újakat, illetve működőképes állapotban vannak-e, és amennyiben nem, akkor állítsák helyre azokat.
Veres Sz. János, a csíkszeredai városi tömegközlekedést működtető Csíki Trans Kft. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület még nem hagyta jóvá a költségvetésüket, úgy számítják, hogy idén 1,3 millió lejből gazdálkodhatnak.
Fotó: Veres Nándor
Ebből 156 ezer lejt fordítanának beruházásokra. Mint részletezte,
többek között jegykiadó automatákat, és újabb elektromos kijelzőket szereznének be.
Lászlófy Botondtól, az uszodát is működtető Városi Sportklub igazgatójától megtudtuk, idén 4,6 millió lejes költségvetéssel számolnak, ebből közel 1 millió lej saját bevétel. A beruházási terveik között szerepel, hogy
Mint mondta, ehhez bizonyos módosításokat kell eszközöljenek az uszodában, amelynek költségét 280 ezer lejre becsülték.
Fotó: Veres Nándor
Az uszoda személyzetét a Csíki Fürdők Kft. biztosítja, Biró László, a cég igazgatója kiemelte, hogy ők a VSK-n keresztül kapják a fizetéseket, és a beruházások is szintén a VSK-hoz tartoznak.
A Csíki Játékszín illetékese megkeresésünkre közölte, még nem kapták meg a végleges költségvetést a csíkszeredai városházától, de hasonlóra számítanak, mint a tavaly: hozzávetőleg 3,5 millió lejre. Mint megtudtuk, idénre nincsenek nagy beruházási terveik, hiszen nemrég a kormány által kötelezően bevezetett
Így ebben az évben nagyobb beruházásként a Hunyadi János Kamaraterem nézőterének megemelését tervezték.
Fotó: Sándor Levente
András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója sem tudott részletekkel szolgálni az intézmény idei költségvetéséről, azonban az erre az évre szóló terveik kapcsán kiemelte,
És ahhoz, hogy igazán hiteles darabokat tudjanak varratni, szövetni, ezt egy kutatómunkának kell megelőznie.
Fotó: Veres Nándor
Ugyanakkor szeretnének a technikai fejlődéssel is lépést tartani, és a hangosító, világító eszköztárukat felújítani, bővíteni.
Fotó: Veres Nándor
Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy intézményük közel 2,29 millió lejből gazdálkodik idén, a fenntartási költségeik mellett azonban kevesebbet tudtak előirányozni fejlesztésekre,
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
szóljon hozzá!