
Fogyatékkal élők is segédkeznek a mindennapi ebéd elkészítésében. Veszélybe kerülhet a munkájuk. Archív
Fotó: Veres Nándor
Adományt gyűjt a Jakab Antal Ház, melynek konyhája heti két-három alkalommal is meleg ebédet szállít házhoz kisnyugdíjas és rászoruló személyeknek Udvarhely- és Csíkszéken, illetve Gyergyó térségében egyaránt. Állami támogatás szüneteltetése miatt a konyha személyzetének állása is veszélybe kerül, ahol fogyatékkal élő személyek is segédkeznek. A fenntartáshoz magánszemélyek és cégek támogatását kérik.
2021. november 19., 14:542021. november 19., 14:54
Az állam által biztosított szociális ételjegyekből eddig mintegy 570 kisnyugdíjas és számára tudott kétfogásos meleg ebédet biztosítani a Jakab Antal Ház konyhája.
A házias ételek mennyisége és minősége egyaránt megfelelőnek bizonyult az elmúlt időben, az elkészítésben pedig fogyatékkal élők is segédkeztek.
Jelenleg azonban az állam nem kívánja folyósítani a programhoz szükséges összeget, ezzel pedig a konyhák személyzetének munkahelye veszélybe került.
– magyarázta Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója.
Ha továbbra is maradnak megrendelések, a konyhát is fenn lehet tartani az aktuális személyzettel, egy leves 5 lejbe, egy főétel 10 lejbe kerül, és amint pályázásara nyílik alkalom, az árak csökkenthetők. A jótékony kezdeményezéshez támogatók, magánszemélyek és cégek hozzájárulását is szívesen fogadják a költségek egy részének kifizetésére.
– tette hozzá Péter György.
Adakozni több módon is lehet: online a https://caritas-ab.ro/fooldal/segitek/ , vagy a http://jakabantal.ro/segitek/ weboldalakon, személyesen a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján, valamint bankszámlaszámukra is elküldhető a támogatás.
Bankszámlaszám:
IBAN: RO33 RNCB 0152 0163 3253 0001
Caritas Alba Iulia Asistență Medicală și Socială
Banca Comercială Română
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!