
65 évvel ezelőtt kapott nevet a Bolyai Farkas Gimnázium és ugyancsak 65 éve áll az iskola előtti téren a két Bolyai szobra is. A kerek évforduló apropóján kétnapos ünnepséget szervez az iskola közössége, de az egykori diákok jóvoltából a Bolyaiak szoborcsoportja is megtisztult, új köntösben köszönti az évfordulót.
2022. május 04., 20:392022. május 04., 20:39
A megtisztított szoborcsoport előtt tartott sajtótájékoztatót a marosvásárhelyi Bolyai Collegium Alapítvány néhány tagja, akik felvállalták, hogy szakszerűen megtisztíttatják a két Bolyai szobrát.
„Az ötlet nem új, két évvel ezelőtt láttuk már, hogy elég gyatra állapotban van a szobor: mohásodni kezdett, de még bokorcsökevények is kezdtek megjelenni rajta.
– mondta a szobortisztításról Borka-Balás Attila, Bolyai Collegium Alapítvány kuratóriumának elnöke. Hozzátette: a szakszerű tisztítás során egy cég előbb homokfúvással tisztította meg a szobrot.
Mindez több mint tízezer lejébe került az alapítványnak – tudtuk meg Borka-Balás Attilától.
A Bolyai Collegium Alapítvány amúgy nem először fordít komoly összegeket az iskola fejlesztésére, ők gyűjtötték össze a Bolyai sportpálya és az öltöző felújításához szükséges pénzösszegeket is.
Az iskola névadásának 65. éves évfordulója alkalmából május 5-6-án kétnapos emlékünnepséget szervez a Bolyai Farkas Gimnázium közössége.
– mondta Hajdú Zoltán iskolaigazgató, aki rámutatott gazdag programmal készülnek az emlékünnepségre.
A megnyitó csütörtökön 13 órától lesz a Nemzeti Színházban, 17.30-tól több könyvbemutatóra is sor kerül a Kultúrpalota kistermében.
Ezek mellett bemutatják Kirsch Attila egykori diák Gyémántcsiszolók című könyvét, amelyet szüleiről, Kirsch Mártáról és Kirsch Lajosról, a Bolyai néhai tanárairól írt.
A pénteki nap koszorúzással kezdődik majd, a két Bolyai sírja mellett megkoszorúzzák Kozma Béla egykori igazgató sírját, valamint a bolyais tanárok kopjafáját, majd elhelyezik az emlékezés virágait az iskola előtti Bolyaiak szobra előtt is.
Közben a diákszövetség is szervez programokat a diákoknak, aki nem hagyományos tanítási napon vesznek részt. Este idén először egy gálaműsor keretében adják át az Alma Mater-díjat és a Bolyai-díjat, előbbit nyugdíjas tanár kaphatja meg, utóbbit olyan volt diákja az iskolának, aki támogatta az iskolát – nem csak szellemileg, hanem anyagilag is.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!