Megnyílt a felújított csíkszeredai buszpályaudvar

Megváltozott körülmények a buszpályaudvaron •  Fotó: Borbély Fanni

Megváltozott körülmények a buszpályaudvaron

Fotó: Borbély Fanni

Hétfőtől már a felújított csíkszeredai buszpályaudvarra érkeznek és onnan indulnak a távolsági buszjáratok, és ugyanez a végállomása a helyi tömegközlekedést kiszolgáló buszoknak is. Korszerű körülmények várják az utazókat a létesítményben, amelynek szolgáltatásait a későbbiekben még bővíteni fogják.

Kovács Attila

2024. május 13., 15:412024. május 13., 15:41

Miután márciusban megtörtént a műszaki átvétel az építőtől, a buszpályaudvart üzemeltető Csíki Trans Kft. irodáit berendezték és beüzemelték a teljes felszereltséget ahhoz, hogy megfelelő körülmények között tudjon működni minden szolgáltatás.

Az ideiglenes megállóhelyként használt Nagyrét utcai területnek ezzel megszűnt az eddigi rendeltetése,

de mint Demény Attila, a Csíki Trans igazgatója kérdésünkre elmondta, a járatok azért útba ejtik ezt is még egy ideig, hogy ha utasok várakoznak ott, fel tudják venni. Ugyanez a helyzet a városi közszállítás járműveivel, amelyek végállomása most már nem a vasútállomással szembeni parkoló, hanem a buszpályaudvar.

Az utazóknak jó tudni, hogy

  • a felújított létesítmény Hargita utca felőli része a városi közszállítás járműveinek van fenntartva, a buszok különböző beállóhelyekről indulnak.

  • A helyközi buszjáratok a Villanytelep utca felől, a másik oldalon állnak be és a Brassói út irányába távoznak,

  • a megyeközi, valamint a nemzetközi járatok pedig a buszpályaudvar Brassói út felőli oldalán érkeznek és indulnak.

Az épületben korszerű illemhelyek, váróterem, információs iroda és a Csíki Trans pénztárai várják az utazókat, akik külön ledes kijelzőkön követhetik a távolsági, illetve a városi buszjáratok menetrendjét.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Ugyanilyen képernyők vannak a beállóhelyeken is, ezek az adott helyről induló buszokról szolgáltatnak információkat.

Az épületben csomagmegőrző is működik,

az igazgató azt mondta, a későbbiekben csomagmegőrző automatákat szeretnének telepíteni, így egyszerűsítve a szolgáltatást.

Lezártak egy hosszú korszakot

A megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón Korodi Attila polgármester arról beszélt, hogy egy olyan civilizált, közszállítást szolgáló központ jött létre, amely az elkövetkező tíz-tizenöt évben meg fogja határozni a csíki és a megyei közszállítási rendszert.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

„A buszpályaudvar olyan kapacitásra van tervezve, amely sűrített járatokkal nemcsak Csíkszeredát, hanem az egész Csíki-medencét, a Gyimeseket el tudja látni, és közben helyet ad a megyeközi, nemzetközi járatoknak is” – emlékeztetett, utalva a következő fejlesztésre, amely számos csíkszéki községet kiszolgáló körjáratok bevezetésével jár. Kifejezte meggyőződését, hogy a javuló szolgáltatásokkal egyre többen fogják használni a tömegközlekedést.

Bors Béla alpolgármester szerint érdemes felidézni a buszpályaudvar évekkel ezelőtti állapotát ahhoz, hogy szembetűnő legyen a változás. Kitért arra is, hogy

az útburkolat a klímaváltozásra való tekintettel készült a megszokott aszfalt helyett betonból,

új víz- és szennyvízhálózatot, zöldövezeteket alakítottak ki, fákat ültettek, padokat helyeztek el, 14 fedett beállóhelyet létesítettek. Az épület teljesen megújult, víz- és fűtésrendszert, nyílászárókat cseréltek, napelemeket szereltek a tetőre. A buszpályaudvar területén 18 térfigyelő kamerát szereltek fel, ezek száma tovább fog bővülni.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Újdonságaként említette a Csíkszeredában elsőként használt, corten acélból készült burkolatot a fedett beállóhelyek szerkezetén, amely a speciális anyag felvitele után már megkapta a patináját. Szintén újdonság a kerékpárbérlés, ez még nem működik, de nemsokára már igényelhető lesz huszonegy bicikli.

Ugyancsak az elkövetkező időszakban történik meg egy büfé beüzemelése, és készülnek a hangosbemondás biztosítására is, az ehhez szükséges felszereltség rendelkezésre áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni
2025. július 08., kedd

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni

Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken