Hirdetés
Hirdetés

Megmentik a pusztulástól a Rétyi-tavat

A tó kétharmada kiszáradt •  Fotó: Tuchiluș Alex

A tó kétharmada kiszáradt

Fotó: Tuchiluș Alex

Háromszék egyik legkedveltebb fürdőhelye az elmúlt években pusztulásnak indult, a tavat tápláló patak alacsony vízhozama, a szivárgás és a forróság miatt látványosan elkezdett kiszáradni a meder. Réty község azonban nem várja tétlenül, hogy a tó helyén csak kráter maradjon: elkezdték feltölteni vízzel, a későbbiekben pedig igazi üdülőhellyé alakítják át a területet.

Farkas Orsolya

2024. szeptember 08., 17:142024. szeptember 08., 17:14

Szebb napokat is látott a Rétyi-tó, amelyet idén már a végső kiszáradás veszélye fenyegetett. Nem ez volt azonban az első jele a bajnak:

tavaly májusra kritikusan lecsökkent a vízszint, a tavat ellepte egy invazív hínárfajta, tömegesen pusztultak a halak.

Dombora Lehel, Réty község polgármesterének elmondása szerint ekkor eszméltek rá igazán, hogy a tó ügyében mihamarabb lépni kell.

Hirdetés

A vízbe telepítettek már párszáz kiló amurt is, azzal a céllal, hogy természetesen pusztítsák el a hínárokat, ezzel a módszerrel az idei évben már látványosan sikerült javítani a helyzeten. Csakhogy mostanára annyira lecsökkent a vízszint, hogy a halak egy részét mentés céljából át kellett telepítsék a másik két tóba.

Több oka is volt a kiszáradásnak

Három mesterséges tóról beszélhetünk, amelyek közül a szóban forgó, nagyobbik, 12 hektár felületű tó Rétyhez tartozik. A másik kettőben most is lehet horgászni, ezek adminisztrálása a Kovászna Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének feladata. Dombora Lehel szerint

a három tóban legalább 300 ezer köbméter víz kéne legyen, de ezt a mennyiséget már réges-rég nem biztosítja a Szacsva-pataka.

A képen látható, augusztusi állapot óta is történt javulás •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A képen látható, augusztusi állapot óta is történt javulás

Fotó: Tuchiluș Alex

Azt is tudták, hogy a hetvenes évekbeli védőgát sem az igazi, a tó hullámzásának köszönhetően már láthatóan elkezdett erodálódni. Ez is kritikus pont volt a kiszáradásban, a part ugyanis tavalyra annyira elkeskenyedett, hogy a víz is elkezdett átszivárogni rajta.

Hosszas előkészület a feltöltésig

A vízpumpát már augusztusban felszerelték, a nyár utolsó napjaiban elindították, most már a Feketeügyből csobog víz a tóba. Ezt azonban hosszas, és cseppet sem akadálymentes procedúra előzte meg. Már tavalyelőtt elkezdtek mérni, tervezni, de csak lépésenként haladtak, hiszen

minden költséget a rétyi önkormányzatnak kellett magára vállalni, pályázati lehetőség és kormányprogram híján.

Természetesen ahhoz, hogy a későbbiekben üzemeltessék, megfelelő szakhatósági engedélyeket is kellett szerezni. Ehhez alkalmazkodván, a tavaly létrehozták a zsilipet, szélesítették és megerősítették a gátat.

A Feketeügyből táplálják a tavat •  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

A Feketeügyből táplálják a tavat

Fotó: Farkas Orsolya

Többen kifogásolták, hogy a munkálatok során nem ásták ki mélyebben a medret, de az elöljáró szerint ez veszélyes lett volna.

Idézet
Próbákat végeztünk, és rájöttünk, hogy a lerakódás csak 30 centiméteres. Alatta pedig van egy agyagréteg, ez a zárórétege a tónak. Ha azt megsértjük, akkor az olyan lenne, mintha a kádból kihúznánk a dugót”

– magyarázta Dombora Lehel.

Sürgősségi munkálatként kezelik

A gátat elkészítették, jöhetett a következő lépés. „Már akkor elkezdtük az előkészületeket a víz utánpótlására. Akkor még nem volt ennyire vészes a helyzet, nem is számítottunk arra, hogy ide jutunk” – emlékezett vissza a községvezető.

Idén már az év elején jól látszott, hogy sürgősen kell cselekedni, mihamarabb neki akartak látni a vízpumpaállomás létrehozásának, amellyel a Feketeügyből vezették volna át a vizet.

Az illetékesek hivatalosan is megsürgették a folyamatot, hogy valóban elkezdődhessen a tó mentése: a kormányhivatal, a vízügyi igazgatóság, a környezetvédelmi- és katasztrófavédelmi hivatal is nyíltan, segítőkészen álltak az ügy mellé.

Megerősítették, szélesítették a gátat •  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Megerősítették, szélesítették a gátat

Fotó: Farkas Orsolya

Ezzel felgyorsították a folyamatot, de a legszükségesebb jóváhagyásokat így is be kellett szerezni, többek között az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézettől, akik előbb meghatározták, mennyi a Feketeügy maximális és minimális vízhozama, és ehhez mérten mennyi vizet lehet elvezetni belőle a tó feltöltéséhez.

Három hónap múlva már látványos lesz a változás

Végül eljutottak odáig, hogy először tesztüzembe, majd egy héttel ezelőtt véglegesen üzembe tudták helyezni a pumpát.

Idézet
Másodpercenként 20 liter vizet emel át. Ez a tó felületéhez képest kevés, a Feketeügyhöz képest tűrhető, nem veszünk ki annyi vizet a folyóból, hogy a kivételi ponttól lefele bármit is befolyásoljon”

– magyarázta Dombora Lehel.

Jövőre visszanyerheti a régi formáját •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Jövőre visszanyerheti a régi formáját

Fotó: Tuchiluș Alex

A villanypumpa naponta több mint 1700 köbméter vizet emel át, ahhoz, hogy egy métert emelkedjen a vízszint, nagyjából 120 ezer köbméterre lenne szükség. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a víz 30 százaléka elpárolog, elszivárog a talajba, így a polgármester számításai szerint körülbelül három hónap múlva érhetik el az egyméteres növekedést.

A pumpa a nap 24 órájában működik, így az önkormányzat havonta majdnem tízezer lejes villanyszámlákra számít,

de abban reménykednek, ha a tó feltelik, akkor már csak néha, a szinten tartáshoz kell beindítani. Ha sikerült visszaállítani a víz szintjét, visszatelepítik az amurokat is, hogy a tóban levő maradék növényt, nádat természetes úton „takarítsák” el.

Mi lesz ezután?

A gátmegerősítéssel, zsilippel, vízpumpaállomással együtt a rétyi önkormányzatnak 800 ezer lejébe került eddig a tó helyreállítása, de nem hagyják veszni. Mi több, hosszútávon terveznek, még akkor is, ha az időjárási szélsőségek később sem fognak kedvezni a tónak.

Hosszútávú terveket sző a rétyi önkormányzat a tó kapcsán •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Hosszútávú terveket sző a rétyi önkormányzat a tó kapcsán

Fotó: Tuchiluș Alex

Dombora Lehel elmondta: a községhez tartozik a tó körüli telkek egy része, többek között az is, ahol most a régi játszótér és focipálya van. Erőforrások hiányában idén csak a tóra összpontosítottak, de

jövőre elkezdik kiépíteni az üdülőközpontot, ahol majd úszni, csónakázni, vízibiciklizni és horgászni is lehet.

Első lépésként szeretnék bekeríteni a tavat, mert eddig naponta kellett elzavarni a halászokat, kéretlen látogatókat. Létrehoznának egy önkormányzati céget, hogy személyzetet tudjanak biztosítani, és belépőjegyeket tudjanak szedni.

Mellékhelyiségeket, zuhanyzókat, öltözőt és játszóteret építenének, napozóágyakat, ernyőket és vízibicikliket szereznének be.

A parton levő szálloda most eladó, a polgármester a jövőbeli tulajdonossal való hatékony együttműködésben is reménykedik.

Most nagyjából 100-150 nyaralót számlálhatunk, de nyaranta egész Háromszékről érkeztek fürdőzők a Rétyi-tóhoz. Évek óta nem úszik benne senki, de ezzel még nem zárult le a történet, jövőre minden valószínűséggel visszaáll a rend. „Ez most csak egy rész a tó történelmében, de nem marad így” – szögezte le Dombora Lehel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Hirdetés