
Fotó: Gábos Albin
Az országban először Csíkrákoson ismerkedtek meg a helyiek a lábtoll-labdázás nevű ritka sportággal, azóta Európa-bajnokságokon is részt vettek. A sportágat, amelynek sajátossága, hogy a tollaslabdát lábbal továbbítják, több csíki településen is szeretnék népszerűsíteni.
2018. július 31., 16:232018. július 31., 16:23
Magyarországi ráhatásnak köszönhetően ismerkedhettek meg a csíkrákosi fiatalok is ezzel a ritka sportággal, amelyet az Újszász várossal fenntartott jó viszonynak köszönhetően mutattak be nekik az ottaniak. Az amúgy nagy odafigyelést, koncentrációt és nem utolsó sorban igen jó állóképességet igénylő testmozgás elnyerte a tetszésüket.
Fotó: Gábos Albin
Először, 2016-ban felkészületlenül érte őket a meghívás, akkor a hét induló csapatból a hetedik helyen végeztek, de azóta a játékról szerzett mélyebb ismereteik, tudatosabb felkészülésük mára elmozdította őket a megnövekvő mezőny végéről. Magyarországon jóval elterjedtebb, népszerűbb sportágnak számít a lábtoll-labda, mint térségünkben. Már 1995 óta bejegyzett sportágként van jelen és minden évben nemzetközi versenyeket szerveznek – tudtuk meg a csíkrákosicsapat egyik tagjától, Vizoli Zsombortól. Az idén júliusban megrendezett újszászi megmérettetésen, a Hungarian Open nevű, Magyar Nyílt Nemzetközi Lábtoll-Bajnokságon a 32. helyen végeztek a 35 résztvevő csapat közül – számolt be Mezei István, a csapat játékosa.
Fotó: Gábos Albin
Császár Attila, Csíkrákos község polgármestere megjegyezte, hogy Romániában ez az első csapat, amely ezt a sportágat műveli. Jelenleg kis létszámú, 18-22 év közötti fiatalokkal készülnek, de kiemelte, hogy
Fotó: Gábos Albin
Szeptembertől népszerűsítő program elindítását tervezik a csíkszeredai és környéki középiskolákban a létszám növelése érdekében, mely szerinte a fejlődést is nagyban elősegítené. A rákosiak ugyan még nem szerepelnek Romániában bejegyzett sportcsapatként, de igyekeznek ezt a folyamatot is elindítani. Az újszászi lábtoll-labda csapat támogatja őket, a szükséges sporteszközök, labdák biztosítása mellett a különböző versenyekre való meghívásokkal is.
A játék célja, hogy a tollaslabda háló felett úgy kerüljön át az ellenfél térfelére, hogy onnan ne tudják visszaadni
Fotó: Gábos Albin
A lábtoll-labdázás szabályai
A lábtoll-labdázás kialakulása i. e. 1000 körülre tehető, a kínaiak kezdték játszani. Európában 1991-től kezdett elterjedni, mint sportág. Sajátossága, hogy egyénileg, párban, vagy csapatban is játszható (3 fős csapat), inkább beltéren, egy röplabdapálya méreteivel megegyező játéktéren, melyet a férfiaknál egy 160 cm, a nőknél 150 cm magasságú háló oszt két részre. A cél, hogy ezen a hálón úgy juttassák át a játékosok a sajátos tollaslabdát – amely 15 gramm súlyú, négy db 15 cm-es libatollból és egy 4 cm átmérőjű kerek gumitalpból áll – lábuk, esetleg felsőtestük segítségével, hogy megakadályozzák az ellenfél játékosait a játékszer visszajuttatásában. Egy játékos mindössze két alkalommal érhet a labdához, ha ezt meghaladja, az ellenfél csapata szerez pontot. Egy másik sajátossága, hogy nincsen bíró, hanem az éppen nem játszó, a pályát elhagyó csapat tagjai figyelik, hogy minden a szabályok szerint történjen és számolják a pontokat.
Kovács Boróka
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
szóljon hozzá!