Kedden kiderült: nagy a baj
Fotó: Marosvásárhelyi Aquaserv
A szászrégeni vízüzem és a város között fekvő fővezeték meghibásodása miatt három napig akadozni-, időszakosan teljesen szünteleni fog az ivóvíz-szolgáltatás a városban és több környező nagyközségben.
2024. október 30., 11:412024. október 30., 11:41
Kedden próbálták megjavítani a szászrégeni fővízvezetéken keletkezett meghibásodást a marosvásárhelyi regionális vízszolgáltató szakemberei, sikertelenül. Mint az Aquaserv sajtószóvivője Nicu Tomuleţiu a Székelyhonnak elmondta,
Emlékeztettet, a szászrégeni vezetékrendszer, különösen a fővezeték nagyon régi, elavult, ezért gyakran meghibásodik. Ez történt most is, kedden azonban kiderült, hogy ezúttal nagyobb a baj, a vezeték kijavítása hosszabb időt vesz igénybe.
Ez idő alatt nem lesz teljes értékű vízszolgáltatás Szászrégenben és a környező községekben (Beresztelke, Bátos, Faragó, Görégnyoroszfalu, Petele, Gernyeszeg, Alsóidecs, Tekeújfalu, Marosfelfalu, Görgényszentimre, Alsóbölkény).
Nicu Tomuleţiu elmondta, szerda délutántól péntek délig az említett településeken csökkenni fog a víznyomás, lesznek olyan időszakok, amikor egyáltalán nem lesz ivóvíz, de az is lehetséges, hogy a magasabban fekvő településrészeken, vagy a tömbházak felső emeletiben lesznek csak vízgondok. Szászrégen lakónegyedeiben a szolgáltató víztartályokat helyez el.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a csíkszeredai kórházban, hiszen rendelkezésre áll a tudás és a felszereltség. A nőgyógyászat kérdéseiről, a szűrővizsgálatokról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szakorvos beszélt.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.
Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.
szóljon hozzá!