Ünnepvárás a Péter lakóotthonban

Délután kettőkor találkozunk az Ügyes Kezek Alapítvány Ojtoz utca 13. szám alatti székhelyén. Miután bepakolják a karácsonyi díszeket tartalmazó dobozokat, Timi, Márti, Zsolt, Sanyi, Csabi és Attila beülnek a mikrobuszba, közben hátulról megszólal egy hang: „Vigyázat, mert köztetek csúsztatjuk előre a fenyőt, simítsátok el az ágait” – figyelmezteti őket Adorján Zsuzsánna, aki gyógypedagógusként az otthont vezeti. Aztán beül a kormánykerék mögé, és elkezdődik életünk egyik legérdekesebb útja Ernyéig. Zsuzsi háta mögött Csabi ül, aki a miheztartás végett közli velünk, hogy melyek a kedvenc autói, majd egész úton ezeket vadássza, közben az utazás szépen lassan áthajlik egy képzeletbeli Forma 1-es futamba és annak kommentálásába.

Zsolt megkérdezi, hogy mennyit maradunk, hogy úgy ossza be az idejét, mert neki diót is kell pucolnia. Az úton Sanyi figyelmezteti Zsuzsit: kell venni kenyeret, hogy legyen holnapra is pakolni való. Meg is állunk Erdőszentgyörgy tetején, Zsuzsi kiszáll kenyérért, Csabi pedig oda s vissza van, mert éppen az egyik kedvenc autómárkája előtt parkolunk le.

A lakóotthonban már az ajtóban tudomásul vesszük a ház egyik fontos szabályát: cipővel nem lehet bemenni, helyette kapunk vendégpapucsot. Miközben Zsuzsi kávéval kínál a konyhában, a fiatalok felszállingóznak szobáikba, átöltöznek, felszusszannak, készülnek az ebédhez. Éppen Zsolt a szolgálatos, az ő feladata a tányérok, evőeszközök asztalra helyezése. Minket is asztalhoz ültetnek, az ebéd: meggyleves és székelykáposzta, előtte ének: „Áldd meg édes Istenünk mindennapi kenyerünk”. Zsuzsi tanácsára evés közben faggatjuk a társaságot, mert utána nagyrészük elvonul lepihenni.

Zsolt kezdi, elégedetten summázza: jó lakás, luxus lakás, csak az volt a rossz, hogy a tervezettnél két hónappal később költözhettek be, pedig már nagyon várták. Timi nehezen hagyta ott az édesanyját, de azért költözött ki, hogy társaival együtt legyen. Márti ennél is nehezebben, ahogy ő fogalmazott „fájdalmasan” élte meg az elszakadást, és gyakran marad bent Vásárhelyen.

„Amikor idejöttem, nagyon szerettem. Aztán telefonáltak a kórházból, hogy meghalt a nagymamám, és komolyan mondom, hogy az nagyon megdobott. Elmentem a temetésére, és amikor hazajöttem, beleültem a fotelbe, hátratettem a fejem, aztán előredőltem és úgy potyogtak a könnyeim, mint egy gyermeknek” – meséli Csabi hirtelen elszomorodva, és később is sokszor felidézi nagymamája halálát.

Sándor kérdése zökkenti vissza a hangulatot: „S a karácsonyfát hova tegyük?”, mire abban egyeznek meg, hogy közösen döntik majd el. Aztán emlékeztetik Zsuzsit, hogy tejfölt, tojást és szalámit kell venni az üzletből, cukor és étolaj még van. Úgy döntenek, aznap este szalmakrumplit sütnek. Ez közös rituálé: a lányok pucolják a krumplit, Sándor süti, Zsoltról pedig kiderül, ő a majonézkavaró.

Hogyan telik egy napotok? – faggatjuk a fiatalokat. „Reggelizünk, készülődünk, elmegyünk a műhelybe, hazajövünk, ebédelünk, utána elfoglaljuk magunkat” – összegzi Zsolt. Szőnyeget szőnek, karácsonyi üdvözleteket készítenek, tévéznek, diót törnek, de van, aki lefénymásolt és kifestett Mikulás-figurát ragaszt a szobája ajtajára, és a ház különböző pontjaira. Az ebédnél nyilvánvalóvá válik: nem fenékig tejfel az élet sehol, és a szoktatok-e veszekedni kérdésünk megválaszolatlanul marad, egy-két utalás jelzi csak, hogy igen.

Attila is jól érzi magát a lakóotthonban, de valamiért rossz napja van, és elkeseredettségében elsírja magát. Könnycsalogató jelenet volt, ahogy Csabi, aki abbahagyta a televízióban vetített meccs bíráskodását, elkezdte vigasztalni társát. „Légy erős Attila, ott van Jézus fent és néz téged. Legyél jó és vidám az én kedvemért” – mondta. Timivel és Mártival a kanapén emlegetjük fel az otthoni karácsonyaikat és megtudjuk, a szentestét idén is mindenki a családjával tölti. „Feldíszítjük a karácsonyfát, leoltjuk a villanyt, elénekeljük a Mennyből az angyalt, aztán mindenki megkeresi, hogy mit kapott, beszélgetünk, és nézzük a tévét” – foglalja össze Timi 24-e estéjét, amit Márti annyival egészít ki, hogy ők szenteste mindig töltött káposztát esznek.

Közben besötétedett, de nem fekszik le senki: Attila könyvet lapoz, megnyugodott, Zsolt diót pucol, Márti és Timi a kanapén ülnek, Csabi folytatja a bíráskodást, Sanyi pedig lement, hogy lefaragja a fenyőfa törzsét, ami túl nagynak bizonyult. A megkurtított fenyő pont talál a nappaliba, Zsuzsi leveszi a dobozok tetejét, amelyekben a díszek találhatók, és szinte szó nélkül, lassan mind odagyűlnek, és együtt díszítik fel az első közös karácsonyfájukat.

A lakóotthon rövid története
Hivatalosan 2007-ben fogalmazódott meg a lakóotthon építésének gondolata, és a nagyernyei telek megvásárlására tíz család pótolt össze. „Mintegy két évig stagnált ez a terv, majd történt valami, ami ezt az egész ellenállást megdöntötte. Ez az a pont volt, amikor az egyik fiatalunk teljesen egyedül maradt. Nem engedhettük meg, hogy intézetbe kerüljön, ezért Marosvásárhelyen felújítottunk egy háromszobás lakást, ez a mini lakóotthonunk. Amikor a megnyitót tartottuk, a szülők, akik jártak a házban a felújítás előtt is, akkor értették meg, hogy mi nem intézményben gondolkodunk, hanem a szó igazi értelmében vett lakóotthonban” – emlékezik egy korábbi írásunkban Magdó Orsolya, az alapítvány igazgatója a kezdeti nehézségekre.
A Péter lakóotthon hivatalos megnyitójára szeptember 10-én került sor, kilenc bentlakója pedig november 15-én költözött be.