Szomorú idők járnak a dinnyésekre

Első választásunk a legidősebb dinnyeárus nénire, a Dolj megyei Sadova községből származó 67 éves Micu Leonorara esik. Az idős hölgy másik öt falubeli társával képviseli a települést. Leonora néni július elsején érkezett Marosvásárhelyre, azt mondja, a görögdinnyét 2,50 lejért árusították eleinte, és hiába engedték le 2 lejre az árát, úgysem nagyon veszik. „Nézze meg, csütörtök kora délután van, és csak 80 lejre árultam. Az emberek nem igazán vásárolnak, nincs pénzük. Pedig ha azt vesszük számításba, hogy több száz kilométerről szállítjuk az árut, véleményem szerint nem is olyan drága” – magyarázza. A kérdésre, hogy járt-e a piacon kívül más helyen Marosvásárhelyen, Eleonora néni csak jobbra-balra ingatja a fejét, majd elmondja, egyedül árul, a fia a dinnyék szállításával foglalkozik, és még az ortodox templomba sem jut el misére, olyan foglalt.

Ideiglenes fürdőszoba

Eleonora néni negyedik éve jár nyaranta a vásárhelyi piacra, azelőtt Resicabányán árult, ahol nem történhetett meg az, ami Marosvásárhelyen, hogy miután havi 800 lejt fizet a helyéért, az illemhelyért is fizetni kell. „Képzelje el, hogy ha ötször kell mennem a mosdóba, akkor minden egyes alkalommal 1 lejt fizetek. A zuhanyzásért pedig négy lejt kérnek, de én a sátram mellett felállítottam egy ideiglenes fürdőszobát, és a mellettem áruló nőtársammal ott mosakodunk, tálban” – mutat a helyiség sarkában egy paplanhuzattal eltakart helyre.

„Jobb volt a régi rendszerben”

Miközben az idős hölgyet faggatom, csatlakozik a beszélgetéshez a szintén sadovai származású Nicolae Bîrsanu. Kiderül: nagyon haragszik a helyi sajtóra, mert szerinte valótlanságokat állít. A Dolj megyei árusok egy helyi televíziócsatorna állítását kifogásolják, amely szerint ők importdinnyét árulnak.

A piacosok szerint az volna a legjobb, ha a kormány nem engedné, hogy több külföldről származó dinnyét importáljanak, mert a hipermarketekben árult dinnyékkel a hazai termelők helyzete lehetetlenítődik el. Az őstermelő hosszasan ecseteli: tény, hogy kapnak valamely csekélyke szubvenciót az államtól, ami viszont semmire nem elég, annyi kiadásuk van a kötelező adóktól kezdődően egészen a gázolajig. Bîrsanu 50 ezer lejt fektetett be a dinnyeföldjébe, és emellett banki hitelt is felvett, de ha így folytatódik, az idei dinnyeszezon számára veszteséges lesz, és nem éri meg a továbbiakban ilyen messze utaznia az árujával. Szerinte sokkal jobb volt az elmúlt rendszer Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Központok rendszere, ahonnan méltányos áron került tovább az áru.

Nem vásárolnak, csak érdeklődnek

Miközben beszélgetünk, csak néhány ember lézeng a dinnyés részen, azoknak is java része érdeklődő. Az idős Martonnénak hiába van piacra járó szekere, nem vesz dinnyét, mert nehéz lenne az Egyesülés lakótelepig elcipelnie. „Pedig itt 4 lej, nálunk a piacon 6 lej a sárgadinnye a viszonteladók miatt. Nem is rossz üzlet más bőrén meggazdagodni” – dohog az idős hölgy, majd csípősen megjegyezi, hogy az összes viszonteladót odatenné földet művelni.

A viszonteladó terhei

Marius Urs Claudiu egy olyan helyi viszonteladó, aki 25 éve árul a piacon. Ő is egy másik viszonteladótól vásárolta az áruját, és a szemünk láttára vág ketté egy dinnyét, hogy megmutassa: nem jó, éretlen, időnap előtt leszedték. Kérdésünkre, hogy akkor miért vette meg, a férfi azt válaszolja: amikor egy öt tonnás rakományt vásárol, nem lehet válogatni, mert az eladó az összeset a fejéhez vágná. „Megveszem a dinnyének kilóját 80 baniért, a Dolj megyéből való szállítás költségei kilónként 30 banit jelentenek, a piaci illeték kilónként mínusz 20 banit jelent, és ott vannak még a piaci ellenőrzések során kiosztott büntetések, nem beszélve a meglékelt és visszautasított dinnyékről” – sorolja a terheket viszonteladó, majd összegzésként elmondja: ő sem marad semmivel. Gyorsan hozzáteszi, sehol a világon nem lékelik a dinnyét, csak nálunk, ami egy nagyon helytelen gyakorlat, ugyanis a dinnyék koszosak, porosak, és a kést hiába tartják vízben, nem higiénikus.