Nemzedékek őrzik a mesterséget Adorjánban

Adorjáni Pál Dávid a negyedik osztályt fejezte be a napokban, de kora ellenére sokat tanult nagyapja, az idős Adorjáni Pál mellett a szerszámok és kovácsmesterség területén. A tavasz folyamán az abádszalóki Tisza-tó Régió Ifjúságáért egyesület és a Backamadarasért egyesület közös felhívására otthoni készítésű játékkal nevezett be egy versenyre, ahol ötletes alkotását díjazták. Természetesen ez a játék nem más volt, mint egy falusi kovács és inasa. Munkájában nagyapja segített neki, és két lécet megfaragva alakították ki az alakokat, karokat, szerszámokat, majd miután a kályhában melegített vassal kifúrták ezeket, alumíniumdrótos szegeccsel rögzítették, és már csak némi „arcfestés” kellett, és készen is volt a mű. Persze nem ment ilyen könnyen, hisz az egyik kalapács eltörött: sírásra is görbült a gyerek szája, de újrakezdték a munkát – eleveníti fel nevetve a család a munkafolyamat részleteit. A mesternek kisebb kalapácsa van, ugyanis a nehéz ütőmunkát az inasa végzi el, a tapasztaltabb pedig „csak cifrázza, adja a ritmust” – teszi hozzá az idős családfő.

Negyven évig kovács volt    

Idős Adorjáni Pál a kovácsmesterséget kiskorában nem az apjától, hanem annak testvérétől tanulta, aki egykor Szentháromságon volt szakember. Pali bácsi is egész életében kovács volt, tizenkét évesen került Nyárádszeredába inasnak, és három év múlva, 1959-ben már a nyárádszentannai termelőszövetkezet műhelyét vezette, ökröket, lovakat patkoltak, jármokat készítettek. 1961-ben néhány társával a szeredai Nyárád szövetkezetnél kovácsműhelyt alapítottak az otthonról hozott szerszámaikkal, a következő évben az Adorjánban alakított TSZ-nél kovácsolt, egy év után pedig visszatért a szövetkezeti műhelybe. 1971–73 között Csíkszeredában a hegyivadászoknál volt patkolókovács, majd visszatért Nyárádszeredába, 1978-tól pedig a csíkszeredai traktorgyárban dolgozott ugyancsak kovácsként. 1998-ban költözött haza családjával a szülőfalujába, de még ma is kezébe veszi a szerszámokat, hogy egy-egy mezőgazdasági eszközt megjavítson, vagy egy lovat megpatkoljon a falubelieknek, ismerősöknek. Egy kalapácsgépet is összeállított itthon, ezt szeretné befejezni fiával és unokájával együtt, hogy szükség esetén azzal alakítgathasson egy-egy fémdarabot.

A kicsiknek nem jut?

A család középső nemzedékét képviselő Adorjáni Pál is a csíki traktorgyárnál dolgozott egykor, de betegsége miatt nem engedélyezett számára a nehéz fizikai munka, jelenleg a pékiparban dolgozik, egyben a Kis- és Nagyadorján önkormányzati képviselője is a nyárádgálfalvi önkormányzatban. A félreeső két kis falu gondjairól szót ejtve kiderül, hogy idén akadt volna egy kevés pénz valamivel több mint egy kilométer községi út aszfaltozására, de ő egyedül hiába kérte az adorjáni útra, a többi tanácsos szavazata alapján azt a Nyárádszentlászló–Nyomát útszakaszra fordítják. Adorjánba nem jár autóbusz, csak az iskolabusz viszi be a két kis faluból Nyárádgálfalváig a diákokat. Négy gyerek, köztük az övé is, Nyárádszeredába jár iskolába. Fiát Gálfalvától egy szülő szállította az iskoláig, de Gálfalvától csak gyalog vagy nagyon ritkán alkalmival jutnak haza a gyermekek.