Mentor: pontot tesznek a könyvkiadás végére

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több mint húsz év munkája vész kárba a Mentor Kiadó megszűnésével. Több mint 65 ezer könyv kerül állami kézbe, s ez akár azt is jelentheti, hogy papírhulladékként végzi. A kiadó marosvásárhelyi könyvesboltja is bezár, a Mentorból már csak a felmutatott érték és néhány örök érvényű kiadvány marad fenn.

Becze Dalma

2015. február 04., 22:022015. február 04., 22:02

A huszonhárom éve működő Mentor Kiadó 1998-tól kezdődően hozta igazán a formáját, öt év tevékenység után évi negyven-ötven könyvet adott ki – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől, Káli Király Istvántól. „A Mentor Kiadó elkötelezetten közszolgálati jellegű kiadó volt, mi voltunk azok, akik felvállaltuk azon könyvek kiadását, amelyek nagy bizonyossággal nem lehettek nyereségesek, sőt egyáltalán nem érhették el az önfenntartás esélyét sem. Mindezt 1999 és 2006 között a Wass Albert életműsorozat jövedelméből fedeztük. Amikor ez a sorozat befulladni látszott, akkor a jövedelmek egyre kisebbé váltak, lassan nem tudtuk fedezni ezeknek a nagyon fontos történelmi, néprajzi, művészettörténeti jellegű könyveknek a kiadási költségeit” – fogalmazott Káli Király István.

Elmondása szerint az igazi problémák 2007-ben kezdődtek. Magyarországi terjesztőjük csődöt jelentett, de ez csak a probléma kezdetét jelentette, elveszett kilencmillió forint, a nyomdánál fedezetül használt Wass-életműsorozat pedig megtöltötte a piacot, így később a Mentor hiába próbálkozott ezek terjesztésével. „Ráadásul volt egy hibás könyvelésünk is. Hangsúlyozom, hogy a román államot mi semmivel be nem csaptuk, csak valamit rosszul könyveltünk el, emiatt elvitték körülbelül egy évi forgótőkénket. Ennek következtében 2007 szeptemberében oda jutottunk, hogy nem tudtuk fizetni az állam felé az adókat és illetékeket, emiatt lefoglalták a kiadó vagyonát. Ezt úgy oldottam meg, hogy hirtelen kölcsönkértem pénzt, és kifizettem az adósságokat, utána pedig eladtam a családi házat, hogy visszafizessem a kölcsönt, és tudjam finanszírozni a kiadót annyira, hogy működőképes legyen” – fogalmazott a kiadóvezető.

Az intézkedésnek meg is lett az eredménye, 2008 és 2009 jobb évek voltak, de 2010-ben, amikor végérvényesen begyűrűzött a gazdasági válság a könyvszakmába, ismét bajba került a kiadó. „Zárolták a számlánkat, és attól kezdve egy kínlódás volt az egész. El kellett bocsátani alkalmazottakat, le kellett csökkenteni a kiadott könyvek számát. Az adósságok halmozódtak, és emiatt 2013 májusának végén kénytelenek voltunk fizetésképtelenséget jelenteni. 2013. június 12-től jóváhagyták azt a hároméves átszervezési tervet, illetve az adósság kifizetésének átütemezésének tervét, amivel mi a 85-ös törvény alapján a kiadó megmentésével próbálkoztunk. Becsülettel tartottuk is a vállalásainkat, de egy adott pillanatban ráébredtünk arra, hogy az állammal szembeni adósságunk nem hogy csökken, hanem nőtt, holott mi fizettük a tartozást. Végül idén január végén kimondták a csődeljárás megkezdését és a cég feloszlatását” – magyarázta a kiadó vezetője.

Egy kiváló közösség munkája válik semmivé – ezt tartja a legfájdalmasabbnak a megszűnő magyar kulturális intézmény feje. „Nagyszerű szerkesztők, nagyszerű kiadói munkatársak tevékenysége vész oda azáltal, hogy több mint 65 ezer könyv az állam birtokába kerül, ami nem volna gond – részemről legalábbis – ha értékesíteni tudnák, de úgy hiszem, hogy nem fogják értékesíteni, és az is lehet, hogy hulladékpapír áron elkótyavetyélik. Ez az én nagy fájdalmam, hiszen több mint húsz éven keresztül szenvedéllyel, odaadással szolgáltam ezt a szakmát, és közös munkával egy igazi értéket teremtettünk. Legalább kétszáz-kétszázötven olyan kiadványunk van, amelyek több évtized múlva is forrásként használhatók, úgyhogy munkánk kézzelfogható nyoma sem vész el teljesen. Mindaz, amit fel tudunk mutatni, az közös munka eredménye, azé a csapaté, amely keményen dolgozott. Az, hogy a csődöt kimondták, az az én személyes hibám, ugyanis egy adott pillanatban felmerült, hogy áttérjünk olcsóbb kiadványok megjelentetésére, amelyből nagyobb lett volna a bevétel, így kifizethettük volna az adókat, és a kiadó működhetett volna tovább. Én azonban úgy találtam, hogy a Mentornak olyan neve van, elsősorban a tényirodalomban, hogy ezt a fajta váltást nem vállalhatjuk fel. Ez az én döntésem volt, ami nagy anyagi veszteséggel is járt számomra, és egy élet munkája van benne” – mondta a kiadóvezető.

A Mentor a 2014-es tervükben szereplő könyveket mind megjelentette, s ezzel még nem állnak le: 2015-ben is pályáztak, most is van résztámogatásuk a Nemzeti Kulturális Alaptól, így Káli Király István kijelentette, hogy azokat a kéziratokat, amelynek birtokában vannak, és amelyek szerzőivel szerződést kötöttek, azokat 2015-ben mindenképp megjelentetik. Ezek után azonban a Mentor történelme véget ér, a kiadó megszűnik létezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása

Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.

Egyre drágább lenne a bővítés: ennyibe kerülne a kifutópálya meghosszabbítása
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen

A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.

Egyedüliek az országban: célzott rákkezelés állami kórházban Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen

Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.

Több mint száz programlehetőség a Múzeumok éjszakáján Marosvásárhelyen
2026. május 21., csütörtök

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt

Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.

Elmaradhatnak a fesztiválok a számvevőszék utasítása miatt
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen

Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen
2026. május 20., szerda

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos

Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos
2026. május 19., kedd

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
Hirdetés