Még nem tudni, miként fest majd a politikai egyezség

Egyelőre nem tudni, hogy mit hoz Marosvásárhelynek, a valós összefogás ügyének az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) múlt héten aláírt egyezménye. Mindkét fél – akárcsak a néppárt – reméli, hogy mielőbb sikerül egyezségre jutni.

Szucher Ervin

2015. december 22., 14:172015. december 22., 14:17

A pénteken aláírt kétpártközi egyezség nem tér ki tételesen Marosvásárhelyre, arra az erdélyi városra, ahol a legtöbb magyar él. Kelemen Hunor és Biró Zsolt, az RMDSZ, illetve az MPP elnöke több ízben is hangsúlyozta, összefogásra van szükség a polgármesteri szék visszaszerzéséhez, de ezt az összefogást a három magyar párt nem egészen egyformán értelmezi. A december 18-ai dokumentum szerint a polgári jelöltek 2016-ban majd az RMDSZ égisze alatt indulnak a parlamenti választásokon. Kelemen ugyanezt szeretné kieszközölni Vásárhelyen is, hogy az előválasztások nyertese, Soós Zoltán a tulipán ernyője alatt induljon Dorin Florea kihívójaként. Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Néppárt ragaszkodik a pártsemlegességhez, ami a közös tanácsosi lista összeállításán is tükröződne.

A Vásárhelyi Hírlapnak nyilatkozva az MPP országos elnöke első pillanattól leszögezte, hogy az egyezség nem Marosvásárhelyről szól, hanem Erdélyről, Székelyföldről. Ezért nem is tárgyaltak a vásárhelyi vagy a megyei tanácsosi listáról, a helyek elosztásáról. „Marosvásárhely kiemelt fontosságú város, ezért az MPP arra törekedik, hogy olyan körülményeket tudjunk teremteni, hogy a magyarság visszaszerezhesse a polgármesteri széket” – mondta Biró. Amikor arra kértük, hogy fogalmazzon konkrétabban, az MPP vezetője annyit mondott: a döntéseket majd a jövő év első két hónapjában hozzák meg, de azok olyanok lesznek, amelyek elnyerik a marosvásárhelyi lakosság bizalmát. „Ezért támogattuk az előválasztás szervezését” – tette hozzá a polgári alakulat első embere.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke az összefogás egyik fő pillérének tartja a múlt héten aláírt egyezséget. Mint mondta, nem tudja, Marosvásárhely tekintetében pontosan mit tartalmaz, de meggyőződése, hogy az RMDSZ és az MPP közti kézfogást további egyeztetési sorozat követi. „Marosvásárhelyen nincs alternatíva az összefogásra, ezért az RMDSZ-nek egy hasonló együttműködési szerződésen kell gondolkodnia a néppárttal is” – fejtette ki Brassai. Szerinte azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a fontos tényt, hogy a Kelemen és Biró által aláírt egyezség kiküszöböli a magyar–magyar versenyt az őszi parlamenti választásokon.

„Ez a néppárttal kötendő esetleges szerződés esetében is meghatározó szempont kell hogy legyen” – tette hozzá az RMDSZ megyei vezetője. Az EMNP úgy érzi: a labda a nagyobbik magyar párt térfelén van. „Remélhetőleg az esztendő fordultával az RMDSZ is végre fordul: vagy a valós összefogás felé vagy el attól” – vélekedett Jakab István, a néppárt marosvásárhelyi elnöke. A jobboldali alakulat vezetője a másik két párt egyezségét üdvözlendőnek tartja, és úgy érzi, „pályán marad a teljes összefogás”. Kérdésünkre, hogy az RMDSZ hazai pályáján vagy semleges pályán, Jakab úgy vélte: ez már Kelemen Hunoréktól függ.

„Ha mindannyian győzni akarunk, márpedig Marosvásárhelyért győznünk kellene, akkor semleges pályán hagyják. Ehhez viszont el kell dönteniük, hogy mit akarnak: a közös polgármesterjelölt győzelmét vagy saját pártjuk promoválását?” – nyilatkozta Jakab, hozzáfűzvén, hogy az RMDSZ-nek már rég meg kellett volna adnia a választ erre a kérdésre.

A pénteki eseményt követően Kelemen Hunor nem tért ki külön Marosvásárhely kérdésére. Mint fogalmazott: mind az RMDSZ, mind az MPP tudatában van annak, hogy Székelyföldön lesznek olyan települések, amelyeken továbbra is fennáll majd a versenyhelyzet. „Ez nem jelent bajt, hiszen az előző választásokon hozzászoktunk már ahhoz, hogy verseny van. Úgy gondoljuk, ha a verseny tisztességes és a jelöltek nem sértik egymást, nem tesznek olyat, ami a másik becsületét, méltóságát bántja, akkor a megmérettetés mindenképp a közösség előnyére válhat. Lesznek viszont olyan települések is, ahol egymás jelöltjét támogatjuk, és erre biztatjuk a választóinkat is” – mondta, hangsúlyozván, hogy a tisztességes versenyre vonatkozó kitételeket is belefoglalták a megállapodásba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról