
Fotó: Boda L. Gergely
Gáspárik Attila október 18-án mondott le Maros megyei önkormányzati képviselői tisztségéről, ezt pedig a megyei testület elnöke október 24-én vette tudomásul. A tisztséget azt követően nyilvánítják megüresedettnek, miután a közgyűlés is elfogadja csütörtökön.
2013. október 28., 19:472013. október 28., 19:47
2013. október 28., 19:502013. október 28., 19:50
Személyes okokra hivatkozva mondott le az RMDSZ listáján 2012 nyarán Maros megyei tanácsosi mandátumot nyert Gáspárik Attila. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója döntését október 18-án iktatta az önkormányzatnál. Megkeresésünkre elmondta, ezentúl már nem tudja száz százalékosan teljesíteni a feladatát, ezért jobbnak látta, ha lemond.
„A tisztség egész embert követel, eddig nem volt hiányzásom, s rendesen elvégeztem a feladataimat, ez már azonban kínossá kezdett válni. Sokkal több külföldi munkája van a színháznak, amire oda kell figyelni, és a tanári munkámmal sem tudtam összeegyeztetni” – mondta Gáspárik Attila, aki többek közt azt is fájlalja, hogy másfél éves megyei önkormányzati képviselői munkája alatt a sajtó egyszer sem kérdezte meg, hogy mit csinál, ezt pedig kudarcként éli meg. „Szemléletváltás zajlott a kultúrbizottságban, mert a bizottság eddig mindig magához hívatta a vezetőket, s úgy ülésezett, én elértem azt, hogy kiszálltunk a különböző helyszínekre” – magyarázta Gáspárik. Hozzátette, az elmúlt másfél év alatt arra is rájött, hogy nem egy politikus alkat, és nem tud politikai csapatban dolgozni. „Én nem tudok olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket mások megkötnek” – mondta a Nemzeti igazgatója, de nem kívánt példákkal élni.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor a portálunknak elmondta, kérték, hogy amennyiben a törvény erre lehetőséget ad, akkor szintén az október 31-ei megyei tanácsülésen – sorrendben a Gáspárik mandátumának megszűnése után – iktassák a tisztségbe a szövetség új képviselőjét. „A tavalyi listán a következő Nyárádszereda volt polgármestere, Dászkel László, ha pedig ő nem vállalja, akkor a marosfelfalusi volt iskolaigazgató, Dénes József tölti be a tisztséget” – mondta. Arra a felvetésünkre, hogy amennyiben csütörtökön nem „pótolják”, ez az egy mínusz mandátum befolyásolja-e a november 14-én esedékes rendkívüli tanácsülés kimenetelét, Brassai nemmel válaszolt. A rendkívüli ülést köztudottan egyetlen napirendi ponttal hívták össze, hogy eldöntsék: írnak-e ki népszavazást arról, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye alkosson egy fejlesztési régiót, Marosvásárhely központtal.
A Maros megyei önkormányzatot 13 RMDSZ-es, 13 USL-s, 6 PDL-s és 2 PPDD-s képviselő alkotja, ahhoz pedig, hogy referendumot írjanak ki, a jelenlevők 50 százaléka plusz egy voks kellene.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
szóljon hozzá!