Húsz éve ül hetente a templomi orgona mellett

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Igencsak fiatalon kezdte a szakmát a szentgericei unitárius egyházközség kántora, amiért kritika is érte, de szakmai elismerésnek számító meghívásokat is kapott Sántha-Boros József.

Gligor Róbert László

2015. október 16., 13:092015. október 16., 13:09

A szentgericei unitáriusok 1844 decemberében kötöttek szerződést a segesvári Binder Sámuel orgonaépítő művésszel, hogy az számukra két testből álló, többregiszteres orgonát készítsen. Az erdélyi unitárius egyház nagy orgonái közé tartozó hangszert 1845. július elsejéig volt köteles a mester elkészíteni és felszerelni 400 pengő forintért, a szentgericeiek a hazaszállítást és a karzat megépítését vállalták.

A 170 éve készült orgonát 2000-ben felújította egy kezdő szakember, úgy tűnt, kitűnő munkát végzett, de hamar kiderült, hogy mégsem. Minden évben javítani kellett, a hőtágulás következtében a sípok elmozdultak, módosult a hangjuk, tavasszal és ősszel „álladóan bele kellett bújjak” – idézi fel a közelmúltat Sántha-Boros József kántor.

2011-ben egy nyest esett bele az orgonába, s mivel nem tudott kimászni, megpróbálta kirágni magát belőle, de ez sem sikerült, ám alaposan összetörte a sípokat, elrágta a rendszert mozgató léceket. A két éve érkezett Varró-Bodoczi Barna lelkész is felkarolta a kezdeményezést, hogy az orgonát sürgősen meg kell javíttatni. A munkára egy kitűnően dolgozó, de nem szakmabeli fiatalembert kértek fel, aki a kántorral közösen tavaly nyárelőn alig három hét alatt elvégezte a szükséges munkálatokat. Hogy jól dolgoztak, azt nemcsak ez a hangszer bizonyítja, hanem azok is, amelyeket Nyárádszeredában, Makfalván, Bözödön is feljavítottak.

A szentgericei orgona javításáért 4 ezer lejt fizettek ki, továbbá ezer euróért Győrből hoztak egy új fújtatómotort is a hangszerhez. A kiadások egy részét a Bethlen Gábor Alap által nyújtott pályázati támogatásból fedezték.

A most 38 éves Sántha-Boros József 1994 októberében diplomázott, azelőtt két évet volt magántanuló Molnár Tünde orgonaművész mellett. A katonai szolgálatban eltöltött egy évet leszámítva húsz esztendeje dolgozik kántorként a szentgericei unitárius egyházközségben. A helyi lelkész 1992-ben kereste meg szüleit és ajánlotta, hogy Molnár Tünde mellett tanuljon. 1994-ben tizenhét évesen lett kántor szülőfalujában, Szentgericén, legfiatalabbként az erdélyi unitárius egyházban. Nem tudja, mennyire volt tudatos a kántori pálya választása, vagy hogy a szülei és a lelkész noszogatása folytán végezte-e el a képzőt, de mindenképpen azt mondja: ha nem lett volna üres kántori állás Szentgericén, ő sosem lett volna kántor.

Amikor visszakerült Szentgericére, a faluban három személy volt, akik azelőtt kántorok voltak, és sokan nem nézték jó szemmel, hogy ilyen fiatalon került állásba. Kritikák is érték, gáncsoskodások is, de a kitartó munkának eredményei is voltak. Szakmai elismerésként tartja számon, hogy két főtanácsosi találkozó, egy zsinat és több köri közgyűlés alkalmával őt kérték fel kántori szolgálatra.

Hogy mennyire teljes a szolgálata egy nyárádmenti településen? Hetente a vasárnapi istentiszteleten, néha az esküvők és a temetések alkalmával szolgál, újabban a Nyárádszentlászlóra beszolgáló lelkészt is elkíséri. Egészen más, amikor csak a lelkésszel együtt énekel a megszólaltatott orgona mellett vagy egy egész gyülekezettel. Mindenképp szép szolgálat, s ha újra kellene kezdenie, akkor is ezt választaná – ismerte el a fiatal énekvezér.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés