Húsz éve ül hetente a templomi orgona mellett

A szentgericei unitáriusok 1844 decemberében kötöttek szerződést a segesvári Binder Sámuel orgonaépítő művésszel, hogy az számukra két testből álló, többregiszteres orgonát készítsen. Az erdélyi unitárius egyház nagy orgonái közé tartozó hangszert 1845. július elsejéig volt köteles a mester elkészíteni és felszerelni 400 pengő forintért, a szentgericeiek a hazaszállítást és a karzat megépítését vállalták.

A 170 éve készült orgonát 2000-ben felújította egy kezdő szakember, úgy tűnt, kitűnő munkát végzett, de hamar kiderült, hogy mégsem. Minden évben javítani kellett, a hőtágulás következtében a sípok elmozdultak, módosult a hangjuk, tavasszal és ősszel „álladóan bele kellett bújjak” – idézi fel a közelmúltat Sántha-Boros József kántor.

2011-ben egy nyest esett bele az orgonába, s mivel nem tudott kimászni, megpróbálta kirágni magát belőle, de ez sem sikerült, ám alaposan összetörte a sípokat, elrágta a rendszert mozgató léceket. A két éve érkezett Varró-Bodoczi Barna lelkész is felkarolta a kezdeményezést, hogy az orgonát sürgősen meg kell javíttatni. A munkára egy kitűnően dolgozó, de nem szakmabeli fiatalembert kértek fel, aki a kántorral közösen tavaly nyárelőn alig három hét alatt elvégezte a szükséges munkálatokat. Hogy jól dolgoztak, azt nemcsak ez a hangszer bizonyítja, hanem azok is, amelyeket Nyárádszeredában, Makfalván, Bözödön is feljavítottak.

A szentgericei orgona javításáért 4 ezer lejt fizettek ki, továbbá ezer euróért Győrből hoztak egy új fújtatómotort is a hangszerhez. A kiadások egy részét a Bethlen Gábor Alap által nyújtott pályázati támogatásból fedezték.

A most 38 éves Sántha-Boros József 1994 októberében diplomázott, azelőtt két évet volt magántanuló Molnár Tünde orgonaművész mellett. A katonai szolgálatban eltöltött egy évet leszámítva húsz esztendeje dolgozik kántorként a szentgericei unitárius egyházközségben. A helyi lelkész 1992-ben kereste meg szüleit és ajánlotta, hogy Molnár Tünde mellett tanuljon. 1994-ben tizenhét évesen lett kántor szülőfalujában, Szentgericén, legfiatalabbként az erdélyi unitárius egyházban. Nem tudja, mennyire volt tudatos a kántori pálya választása, vagy hogy a szülei és a lelkész noszogatása folytán végezte-e el a képzőt, de mindenképpen azt mondja: ha nem lett volna üres kántori állás Szentgericén, ő sosem lett volna kántor.

Amikor visszakerült Szentgericére, a faluban három személy volt, akik azelőtt kántorok voltak, és sokan nem nézték jó szemmel, hogy ilyen fiatalon került állásba. Kritikák is érték, gáncsoskodások is, de a kitartó munkának eredményei is voltak. Szakmai elismerésként tartja számon, hogy két főtanácsosi találkozó, egy zsinat és több köri közgyűlés alkalmával őt kérték fel kántori szolgálatra.

Hogy mennyire teljes a szolgálata egy nyárádmenti településen? Hetente a vasárnapi istentiszteleten, néha az esküvők és a temetések alkalmával szolgál, újabban a Nyárádszentlászlóra beszolgáló lelkészt is elkíséri. Egészen más, amikor csak a lelkésszel együtt énekel a megszólaltatott orgona mellett vagy egy egész gyülekezettel. Mindenképp szép szolgálat, s ha újra kellene kezdenie, akkor is ezt választaná – ismerte el a fiatal énekvezér.