Évadkezdés a Spectrum Színháznál

Bár két bemutatón már túl is van, hivatalosan most nyitotta meg az új évadát a marosvásárhelyi Spectrum Színház. Török Viola művészeti vezető szerint a társulatra építették a harmadik évadot, ugyanakkor figyelnek arra, hogy a fiatalokhoz és a régi színházba járókhoz is szóljanak.

2015. szeptember 14., 13:592015. szeptember 14., 13:59

A hétvégén kezdte az új évadot a Spectrum Színház, amely a nyár folyamán sem tétlenkedett: előbb Molière mély élet- és emberismeretről tanúskodó, szellemes vígjátékát, A nők iskoláját mutatta be júliusban a mikházi Csűrszínházban, majd augusztusban Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján egy monodrámát.

Hasonlóan változatosnak ígérkezik az évad többi része is. Már próbálják Harold Pinter egyik drámáját, amelyet Kovács Levente visz színre, és októberben lesz a bemutatója. Majd Csehov születésének 155. évfordulója alkalmából Matei Vișniec Sirály-utógondolását, a Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabot mutatják be Török Viola rendezésében. Ennek premierjét novemberre tervezik, decemberben pedig az ünnepi hangulat jegyében egy szilveszteri vígjátékkal is készülnek.

Az új év nagy újdonsága, hogy a Spectrum Színház megszólítja a gyerekeket is: Török Viola rendezi a Tündér Míra című mesedrámát. Tervben van Henrik Ibsen A nép ellensége című darab felújítása is, szintén Török Viola rendezésében. Lesznek meglepetés vendégrendezők is, már elkezdték az egyeztetéseket a munkáról.

„A társulatra építettük az évadot: igyekszünk ugyanis lehetőséget adni az ifjúságnak, bemutatni azokat a fiatal társulati tagokat, akik tavaly és az idén csatlakoztak hozzánk. Így kapott Kovács Károly  lehetőséget, hogy egy komoly monodrámát színre vigyen, de Nagy Beát is megismerhettük A nők iskolájában. Márton Katinka a következő darabban, a Nyinába fog megmutatkozni” – mondta az évad koncepciójáról Török Viola. A művészeti vezető a Spectrum Színház nagy előnyének tartja, hogy fiatal, frissen végzetteket dobnak a mély vízbe, ráadásul nekik való darabokkal, ugyanakkor a színháznak vannak régi hagyományőrző, értékmentő színészei is, mint Kovács Levente vagy Tatai Sándor, akik visszatérnek például A nép ellensége című darabban a Spectrum színpadára. Felújításra kerül a nagy kedvenc, a Szomorú vasárnap is.

Vendégjátékokra is számíthatnak azok, akik idén a Spectrum nézőterén ülnek. Még ebben a hónapban egy Jászai Mariról szóló egyéni műsorral jelentkezik Juhász Róza veszprémi színésznő. Az előadásra szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor. Emellett folyik az egyeztetés a budapesti Nemzeti Színházzal is, amelynek igazgatója, Vidnyánszki Attila néhány kisebb előadást szeretne elhozni a Spectrumba. Kiszállásokra is készül a társulat, leghamarabb egy székelyföldire, de a határon túlra is. A jövő évben pedig terveznek egy különleges Őrült naplója-fesztivált, Gogol elbeszélése ugyanis több színház műsorán is szerepel, a Spectrum Színház szeretné mind meghívni ezeket, és egymás után bemutatni.

Az idei évad nagy újdonsága, hogy ezentúl interneten is lehet majd jegyet vásárolni a Spectrum előadásaira, a színház ugyanis felkerült a www.biletmaster.ro, www.jegymester.ro oldalakra. Ezzel a lehetőséggel a fiatalok felé szeretne nyitni a színház, ugyanakkor továbbra is lehetőség van jegyet vásárolni a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti helyszínén hétköznaponként 10 és 12 között, ugyanebben az időszakban jegyet foglalni is lehet a 0744-301.875-ös telefonszámon.

A színház nem drágított, a következő évben is 15 lej egy jegy az előadásokra, a kedvezményes diák- és nyugdíjas jegy pedig 8 lej. Zenés előadások esetében 20 lejbe kerül a teljes árú belépő, 10 lej a kedvezményes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei