Emléknappá tennék Sütő András születésnapját

Sütő Andrásra emlékeztek vasárnap szülőfalujában, Pusztakamaráson, ahol az író nevét viselő baráti társaság szervezésében ünnepi istentiszteletet tartottak, amit egy rövid emlékműsor követett a szülői háznál, majd egy temetői séta a szülők síremlékéhez.

Antal Erika

2015. június 22., 18:562015. június 22., 18:56

2015. június 23., 13:492015. június 23., 13:49

Sütő András születésnapjához, a június 17-éhez legközelebb eső vasárnap legyen emlékvasárnap – hangzott el a kezdeményezés Demeter József, a Sütő András Baráti Társaság elnökének részéről, aki a társaság nevében, református lelkipásztori minőségében is javasolni fogja az erdélyi református egyházkerületnél, hogy hozzanak egy határozatot erről.

A javaslat a pusztakamarási református templomban tartott ünnepi megemlékezésen hangzott el, ahol ebből az alkalomból Ferenczy Miklós hirdetett igét, aki több mint negyven évvel ezelőtt, kilenc éven át volt papja a közösségnek. A templomi megemlékezés a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusának előadásával kezdődött, amit Szathmári Ildikó vezényelt. A Jordán vizén való átkelésről, és a kövekből állított emlékműről beszélt prédikációjában Ferenczy Miklós, a jelképpel a pusztakamarási kövekre utalva, arra az emlékműre, amely az egykori, a tatárok által a 17. században lerombolt templom helyén áll. A lelkipásztor a falu felett ma már romokban álló Kemény-kastély köveire is figyelmeztetett, a szétszórt helyzetre, illetve arra, hogy amíg nem a kövek kiáltanak helyettünk, amíg van, aki összegyűljön az istentiszteletekre a templomban imádkozni, vagy ilyen ünnepi alkalmakkor vendégszeretetet gyakorolni, addig nincs veszve a remény.

Demeter József a műemlék értékű szószékre hívta fel a figyelmet, az azon látható kilenc fára, amelyről nem tudható, hogy építője miért fát és miért éppen kilencet faragott, milyen metaforával ruházta fel e fákat. Nem kövek, hanem fák, de ugyanúgy emléket hordoznak, értékük a műemlék kövekkel egyenértékűek. Majd elmondta, talán egyszer születik egy presbiteri határozat, amely kimondja, hogy a június 21-éhez legközelebbi vasárnap legyen emlékvasárnap, amikor nem csak az elhunytakért imádkozik a közösség, de az elszármazottakért is. Nem csak a nagyjairól emlékezik az itthon maradott gyülekezet, de a becsületes „köveket cipelőkről” is, és nem csak Pusztakamaráson, hanem mindenhol jó lenne ezt bevezetni – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy mennyire kötődik e faluhoz, hiszen édesanyja után pusztakamarási. A templomban verset mondott és énekelt Székely Árpád, fia annak a Gyümölcsoltó Gergelynek, aki Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvének egyik szereplője.

Sütő András szülői házánál Ritziu Ilka Krisztina mezőségi dalokat énekelt, majd Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy hamarosan megújul az emlékház, amely az író gyermekkorának volt a helyszíne. Az EMKE az RMDSZ segítségével megvásárolta az örökösöktől a házat, amely akkor épült, amikor Sütő András három éves volt, egy előző, a születésének is helyet adó ház helyén. A tetőzetet, a tornácot sikerült megjavítani, de még sok a tennivaló – mondta Széman Péter. Hozzátette, hogy lelkes támogatóknak köszönhetően végre sikerült előteremteni a pénzösszeget,  amelyből az idén felújítják a teljes házat. „Reményeink szerint idén októberben megnyitjuk az emlékházat” – mondta. Azt követi a nyári konyha, a kút, az udvar rendbetétele, illetve az illemhelyek megépítése. A kútról a baráti társaság szeretne gondoskodni, annak megjavításához az anyagi forrást biztosítani – tette hozzá Demeter.

Az esemény résztvevői a szülői ház megtekintését követően a temetőbe vonultak Sütő András szülei sírjához, illetve ahhoz az emlékoszlophoz, amely az egykori templom helyén áll, amit a tatárok romboltak le a 17. század végén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés