Elromlott gépkocsi, elmaradt kirándulás

A sérültek szállítására is alkalmas mikrobusz gépkocsivezetőjének viselkedését és a HIFA – Segítség mindenkinek Egyesület elnöknőjének hozzáállását kifogásolta Bóni Gizella olvasónk a szerkesztőségünkhöz eljuttatott panaszlevelében.

Simon Virág

2015. szeptember 08., 18:442015. szeptember 08., 18:44

A hölgy telefonon is elmondta panaszát: ő maga mozgássérült lévén két másik, hasonló helyzetben levő családdal szeretett volna Kolozsvárra kirándulni, és kibérelték a HIFA egyesület autóját. „Szombaton reggel nagy nehezen csomagokkal együtt lementünk a tömbház elé, vártuk a mikrobuszt, ami nem jött. A másik két család, amellyel kirándulni szerettünk volna menni, szintén várt, és Kolozsváron egy negyedik család is fel volt arra készülve, hogy érkezünk. Amikor láttuk, hogy a mikrobusz nem jön, felvettük a kapcsolatot a sofőrrel. Tőle megtudtuk, hogy a gépkocsi meghibásodott. Kértük, hogy vigyék el javítani, hogy legalább később el tudjunk indulni, de a sofőr nagyon csúnyán beszélt velünk. Nem ez az első eset, hogy a HIFA semmibe vesz minket. Elvártuk volna, hogy a sofőr idejében szóljon, hogy nem indul el a busz, hogy elromlott, és nem tud semmit tenni” – mondta a panaszos, aki elismerte, hogy ugyanaznap a délelőtti órákban, amikor telefonon tudott beszélni a HIFA elnöknőjével, ő felajánlotta, hogy kisebb autóval felviszik őket a Somostetőre, mintegy kárpótlásul. Ezt el is fogadták.

A panasz kapcsán megkerestük a HIFA elnöknőjét, Simon Judit Gyöngyit, aki elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy Bóni Gizella a sajtónyilvánosság előtt akarja tisztázni ezt  az ügyet, amiért senki nem hibáztatható. „Előző nap használtuk a mikrobuszt. Másnap reggel a sofőr nem tudta beindítani, többször megpróbálta, mert remélte, hogy végül mégis sikerül. A mikrobuszt el kellett vontassuk a szervizbe, ahol azóta is vizsgálják, mert nem tudják, hogy mi a gond vele. A panaszos kifogásolja, hogy nem vettem fel a telefont. Ez azért volt, mert szombaton korán reggel volt, pihenni akartam, a telefonom ki volt kapcsolva. Sajnálom, hogy az önkéntes sofőr csúnyán beszélt velük, de ő is ingerült volt a történtek miatt. A békesség kedvéért írtam nekik egy levelet, amelyben felajánlottam, hogy miután megjavítják a mikrobuszt, ingyen elszállítjuk őket Kolozsvárra, de választ nem kaptam” – mondta az elnöknő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése

Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése
2026. június 04., csütörtök

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban

Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban
2026. június 04., csütörtök

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától

Készíti a százhúszmillió eurós uniós pályázatát a Maros HÉV Egyesület, miután a szállításügyi minisztérium jóváhagyta, hogy együttműködési megállapodást kössön az országos vasúttársasággal. A június végi határidőig még két fontos iratot kell beszerezniük.

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától
Hirdetés