A Művészeti Egyetem történetéről írt könyvet Gáspárik Attila

A mai egyetemen már nem csak színészi és rendezői képzés zajlik, mint egykor a Kolozsváron megalakult Magyar Művészeti Intézetben – derült ki a szerző előadásából. Gáspárik Attila az egyetem tanára lévén számos kérdést fogalmazott meg a tanintézet múltjával kapcsolatban, így született meg a könyv ötlete. Az alapkérdések, például az, hogy mit tanultak, hogyan tanulták, kik tanítottak és kik tanultak újabb kéréseket vetettek fel. A könyvben olyan meghatározó személyiségek szerepelnek, mint Csíki András, Tanai Bella, László Gerő, Taub János, Orosz Lujza, Lohinszky Loránd, illetve Senkálszky Endre, akik tanúi voltak az indulásnak.

Az 1946-ban Kolozsváron létrejött felsőfokú színészképző indulásához szükséges dokumentumokat Mihály király írta alá .A szakmabeliek egyik napról a másikra lettek egyetemi tanárok, docensek, professzorok. Nem tudták, hogy mit és hogyan kell tanítani, semmiféle pedagógiai képzésben nem volt részük, ezért nyári tanfolyamokra kellett járniuk Bukarestbe, amely négy-öt hetet vett igénybe. Ebben az időszakban még volt olyan, hogy a negyedévesek tanították az elsőéveseket. A diákok irodalmat, dramaturgiát, és például franciát tanultak – ez utóbbit azért, mert ha majd francia kifejezésekkel találkoznak a szövegekben, akkor értsék ezeket. A hallgatók egy bentlakásban laktak, ahol egymástól tanulhattak írók, színészek, zenészek, táncosok. Ebből a csapatból egy jól együttműködő közösség nevelkedett.

Mindennek ellenére a színház nem tudott mit kezdeni az egyetemmel, annak ellenére, hogy megvolt már az első végzős évfolyam, mégis az utcáról szedték össze a színészeket. Az egyetem régi dokumentumaiból kiderült, hogy kevés órájuk volt a hallgatóknak, ugyanis úgy kell ezt elképzelni, mint egy levelező képzést. Ez azért volt így, mert a hallgatóknak más foglalkozásuk volt, például hentes is volt közöttük. Egyszer a kolozsvári színház nézőtéri felügyelője is úgy döntött, hogy beiratkozik az egyetemre, ő volt Lohinszky Loránd. A felvételi trendek is változóak voltak, egy időben a magas, sovány jelentkezőket választották ki, később az alacsony és teltebb alkatok figyelhetők meg az évfolyamokon.

Arról, hogy miképpen került az egyetem Marosvásárhelyre, több elmélet is van – mondta a könyv szerzője. Az egyik alapján Tompa Miklósnak 1954-ben megszűnt a tanári állása, azzal az indokkal, hogy nem tartotta meg az óráit. Erre Tompa megharagudott, és Vásárhelyre költöztette az egyetemet. Más források szerint a bukarestiek megelégelték, hogy Iași-ban és Kolozsváron van színészképzés, úgy gondolták, le kell költöztetni a fővárosba, a magyar tagozatú színészképzőt pedig Marosvásárhelynek adták. Még olyan elmélet is létezik, hogy a város vezetősége ajánlotta fel, hogy átköltöztessék a színészképzést.

Az 1989-es változások után alig volt néhány tanára és diákja az egyetemnek, amely ma ötszáz hallgatót számlál. Túlléptek azon a szigorú elképzelésen is, hogy csak színész- illetve rendező képzést kell nyújtania az intézménynek, így ma már tánc-, zene-, díszlettervező- és bábművész képzés is zajlik az egyetemen.