
A Hargita Megyei Törvényszéken vesztegel az ügy, miután újrakezdték a tárgyalást. Archív
Fotó: Veres Nándor
Ezúttal is elutasították a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper tárgyalását vezető bíró kizárását, így a bírósági eljárás folytatódhat. Mivel többen hiányoztak, a szerdai tárgyalást el kellett napolni.
2019. december 11., 22:042019. december 11., 22:04
Kétszer is kérte Borboly Csaba ügyvédje a Hargita Megyei Törvényszéken zajló alapfokú tárgyalást vezető bíró kizárását. A legutóbbi alkalommal azért nyújtott be erre vonatkozó kérést, mert – mint akkor elmondta – a bíró bizonyíthatóan nem szakosodott korábban korrupciós ügyek tárgyalására, ugyanakkor fenntartásai voltak az objektivitását illetően, mert láthatóan nagy nyomás nehezedik rá, hogy a régi ügy befejezését siettesse. A beadványt a Hargita Megyei Törvényszéknek kellett volna tárgyalnia, de mivel az intézmény másik büntetőbírója tartózkodott ettől, a döntés joga – akárcsak első alkalommal – a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához került, amely
A per tárgyalása szerdán folytatódhatott volna, de a vádlottak és ügyvédek egy része hiányzott, köztük Borboly védője is, aki senkit nem tudott megbízni a helyettesítéssel, és halasztási kérelmet továbbított. Ehhez a többi ügyvéd is csatlakozott, és a bíró jóváhagyta, megjegyezve viszont, hogy a helyettesítés kötelező, és ha rosszhiszeműséget tapasztal az ügyvédek részéről, akkor ennek törvényes következményei lesznek. A bírósági eljárás jövő évben folytatódik.
Évek óta húzódik
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
1 hozzászólás