Hirdetés
Hirdetés

Májusig még várnunk kell a budapesti repülőjáratra

Hamarosan Egyiptomba és Törökországba is utazhatunk Marosvásárhelyről. Archív •  Fotó: Haáz Vince

Hamarosan Egyiptomba és Törökországba is utazhatunk Marosvásárhelyről. Archív

Fotó: Haáz Vince

A koronavírus-világjárvány és az abból adódó korlátozások ellenére, a körülményekhez alkalmazkodva működik a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ahonnan a tervek szerint áprilistól egy Egyiptomba tartó járat indulna heti rendszerességgel, májustól pedig egy olyan is, amely Törökországba vinné menetrend szerint a turistákat.

Antal Erika

2021. március 10., 21:562021. március 10., 21:56

Amint Peti András, a reptér igazgatója fogalmazott, „remélhetőleg ezek az országok nem kerülnek a sárga zónába, és akkor lehet Antalyába, illetve Gurdakába utazni”. A Marosvásárhely–London-járatot, amelyet év elején újraindítottak, majd felfüggesztettek, márciusban újra szüneteltetik, miután februárban csak néhány alkalommal szállt fel. A dortmundi azonban szüneteltetés nélkül, menetrend szerint heti két alkalommal közlekedik, egyelőre pénteken és vasárnap, majd március végétől szerdán és vasárnap. Az utazók kihasználják,

sokan Dortmundon keresztül jutnak el Hollandiába vagy Belgiumba,

mivel ezekbe az országokba jó összeköttetések vannak a dortmundi repülőtérről – mondta az igazgató.

Hirdetés

Noha márciusra tervezték a szeptemberben felfüggesztett Marosvásárhely és Budapest közötti járat újraindítását, ez még várat magára. A Magyarországon meghirdetett vészhelyzet miatt

leghamarabb csak május végére várható, hogy újból elinduljon a rendszeres budapesti repülőjárat.

A reptér igazgatójától ugyanakkor megtudtuk, hogy a világjárvány a marosvásárhelyi légikikötő forgalmát is befolyásolta, mégsem volt annyira veszteséges, mint a környékbeli reptereké. Míg 2020 első negyedében 40 százalékos forgalomnövekedés jellemezte 2019-hez képest, ez rohamosan csökkent, az év végéig 50 százalékos csökkenést könyvelhettek el, 85 ezer utast számoltak csupán. Idénre a tavalyi forgalomhoz képest mintegy 20 százalékos, jövőre, a 2021-eshez viszonyítva 40 százalékos emelkedésre számítanak.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés