
Fotó: Kocsis B. János
Az egykori református felekezeti iskola épületét újították fel a magyar állam óvodafejlesztési programjának részeként Uzonban. A felújított ingatlanban bölcsőde-óvoda működik majd.
2022. március 13., 16:452022. március 13., 16:45
2022. március 13., 16:462022. március 13., 16:46
Hálaadó istentisztelettel egybekötött átadó ünnepségen vett részt vasárnap Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Brendus Réka a nemzetpolitikai államtitkárság erdélyi főosztályának vezetője. A Tatrangi Sándor központi iskola udvarán levő régi épület korszerűsítésére a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) pályázott.
– idézte fel Potápi Árpád.
Fotó: Kocsis B. János
Az államtitkár ünnepi beszédében rámutatott:
A szám napról-napra növekszik, mert újabb és újabb tanintézetek kapcsolódnak be. Ebben partnerszervezetek a történelmi egyházak, az önkormányzatok és a pedagógusszövetségek, Erdélyben pedig a program fő koordinátora az RMPSZ. A program nemcsak épületfelújítást takar, hanem korszerű eszközökkel is felszerelik, sok helyen játszótér is készül.
Potápi Árpád hangsúlyozta, hogy április 3-án sorsdöntő választások lesznek, melynek egyik tétje a nemzetpolitika folytatása.
Fotó: Kocsis B. János
Burus Siklódi Botond az RMPSZ elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztő program részeként Uzonból is üzennek a jövőnek, és abban bíznak, hogy növelni tudják a magyar óvodába járó gyerekek számát.
– fejtette ki az RMPSZ elnöke.
Arra is kitért, hogy népszámlálás lesz Romániában, az oktatás szemszögéből is fontos, hogy vállaljuk magyar identitásunkat, ez bekerüljön a hivatalos statisztikába.
Fotó: Kocsis B. János
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy 10-12 éve a magyar nemzet talpra állt, azóta
„Jó, hogy van egy olyan magyar kormány, amelyre számíthatunk, és amely számíthat ránk, székelyekre” – jelentette ki Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Fotó: Kocsis B. János
Az épület felújításának mozzanatait Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, Szabó Margit iskolaigazgató és Bordás Enikő polgármester ismertették, és köszönetet mondtak a finanszírozónak, a célért tevékenykedőknek.
Az ünnepségen felszólalt Lászlófy Pál az RMPSZ tiszteletbeli elnöke is, aki személyesen szívén viselte az uzoni projektet.
Az ünnepi istentiszteleten Kolumbán Vilmos a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora hirdetett igét, a hegyi beszédből a kősziklára épített ház példázatát idézte. Kifejtette: a református egyház mindig is iskolaegyház volt, iskolákat épített, kollégiumokat alapított, ma is ezt a mintát követi, a jövőt szolgálja.
– mondta el a lelkipásztor.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!