Magyar fiatalokat bérmált Bukarestben Erdő Péter bíboros

Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

MTI

2024. május 12., 09:592024. május 12., 09:59

Homíliájában arra hívta fel a román fővárosban bérmálkozó húsz fiatal figyelmét, hogy pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásával nemcsak lelki békét és bűnbocsánatot, hanem küldetést is kapott az egyház, és arra kérte őket, legyenek igaz hívők, ne csak mímeljék a vallásosságot, mint a farizeusok.

„Ahogyan a bábeli torony elbeszélésében az ember Istentől önállósítani akarta magát, és ezért egymást sem tudta megérteni többé, ezért megzavarodott a nyelve, és ellenségeskedni kezdett egymás között, úgy pünkösdkor, a bocsánatot elnyerve,

Idézet
Istenre hangolódva, egymás szavát megérti az emberiség.

Ezt az egyesítő, szeretetet és békét adó Szentlelket ünnepeljük a mai napon, és kérjük, tegyen képessé bennünket a bocsánat elfogadására, egymás megértésére és szeretetére, és tegyen alkalmassá arra a küldetésre, amit Krisztus az egész egyháznak adott” – fogalmazott a bukaresti bérmálási szentmisén Erdő Péter.

A szertartás után a bérmálkozók nevében Szabó Csongor, a bukaresti Ady Endre Líceum tanára köszönte meg az esztergom-budapesti érseknek, hogy látogatást tett a bukaresti szórványközösségben, és tőle vehették át a szentséget.

„Nagyvárosi helyzetéből adódóan szétszórt magyar közösségünk számára sokat jelent az ön bátorító jelenléte, amely megerősít hitbeli, nemzeti önazonosságunkban, és

Idézet
erőd ad, hogy kettős, vallási és nemzeti kisebbségi helyzetünkben kitartsunk hitünk, nemzeti kultúránk és anyanyelvünk mellett”

– mondta Szabó Csongor.

Erdő Péter azt mondta, nagy öröm számára is, hogy a bukarestiekkel együtt ünnepelhetett. Felidézte,

többször járt már Bukarestben, és ha nem is bérmálni, de magyar nyelvű szentmisét bemutatni volt már alkalma a Barátok templomában.

Megemlékezett arról, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra népes küldöttség érkezett erről a plébániáról Budapestre Aurel Perca bukaresti érsek-metropolita vezetésével, és bejelentette: mostani látogatása alkalmával meghívta Perca érseket, hogy augusztus 20-án, Szent István napján a Bazilika előtt tartsa meg a szentbeszédet. Az ünnepség után a jelen lévő magyar újságíróknak Erdő Péter elmondta, Aurel Perca el is fogadta a meghívást.

Erdő Péter az öt éve beiktatott Aurel Perca bukaresti érsek-metropolita meghívására érkezett a román fővárosba, ahol a héten ünneplik Szent II. János Pál pápa bukaresti látogatásának 25. évfordulóját, akinek a személyében először járt katolikus egyházfő Romániában.

A ferencesek által alapított, 17. században épült Barátok temploma (Baratia) a román főváros legrégebbi, ma is létező katolikus temploma, ahol a halmozottan szórványközösségnek számító bukaresti magyar római katolikus hívek rendszeresen anyanyelvű pasztorációban részesülnek.

A korábbi években két alkalommal is bérmált Bukarestben Böcskei László nagyváradi megyés püspök, akit azért hívott meg Cristinel Tampu, a Barátok templomának csángóföldi származású plébánosa, hogy a mintegy 400 tagú magyar közösség krisztusi nagykorúságot elérő hívei magyarul részesüljenek a szentségben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 06., csütörtök

Gyilkosságok, rablások, lopások, fenyegetések – íme egy esztendő rendőrségi mérlege

Három gyilkosság, 671 lopás, 13 rablás, 180 csalás, 32 fenyegetés, 91 súlyos baleset, amelyekben 17-en vesztették életüket és 82-en súlyosan megsérültek – ez a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság 2024-re vonatkozó mérlege.

Gyilkosságok, rablások, lopások, fenyegetések – íme egy esztendő rendőrségi mérlege
2025. február 06., csütörtök

Visszajár az anyamedve a bocsaihoz, nagyon veszélyes a helyzet

Többször is visszatért a barlangban hagyott bocsaihoz a Gagyban problémákat okozó anyamedve az elmúlt napokban, ezért nagyon veszélyessé vált a helyszín. Gond lehet az is, ha az anyaállat nem eteti meg a kicsinyeit.

Visszajár az anyamedve a bocsaihoz, nagyon veszélyes a helyzet
2025. február 06., csütörtök

Megmutatni Európának Hargita megye gasztronómiai értékeit

Európa számára is ismertté válik Hargita megye kulináris értéke, ezt tükrözi az döntés is, hogy Európa Gasztronómiai Régiója lesz a megye 2027-ben. A rangos elismerést ünnepi gálán vette át csütörtökön Bíró Barna Botond megyei tanácselnök.

Megmutatni Európának Hargita megye gasztronómiai értékeit
2025. február 06., csütörtök

Idős nőt ütöttek el a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában

Egy idős, a gyalogátjárón szabályosan átkelni szándékozó nőt ütöttek el csütörtök délután Csíkszeredában, a Kossuth Lajos utcában.

Idős nőt ütöttek el a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában
2025. február 06., csütörtök

Nem csak orvosi, emberi bravúr is az, ahogyan egy fiatal életét megmentették a csíkszeredai kórházban

Egy 22 éves fiatalember szívébe ültettek be nemrég sikeresen defibrillátort a csíkszeredai kórház szakemberei. A jó fizikai állapotban lévő, ismert betegség nélkül élő fiatal hirtelen lett rosszul és két órán át zajlott az újraélesztése.

Nem csak orvosi, emberi bravúr is az, ahogyan egy fiatal életét megmentették a csíkszeredai kórházban
2025. február 06., csütörtök

Kiesett a harmadik emeletről, súlyosan megsérült egy diáklány

Kiesett a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola bentlakásának folyosóablakán egy diáklány, akit a reggeli órákban az iskola vezetősége fegyelmi vétség miatt hallgatott ki. Súlyosan megsérült, ezért Sepsiszentgyörgyre, majd Bukarestbe szállították.

Kiesett a harmadik emeletről, súlyosan megsérült egy diáklány
2025. február 06., csütörtök

Gazdagodik a Kádár László Képtár gyűjteménye

Kelet-Európa címmel hirdettek pályázatot a Kárpát-medencei képzőművészek számára. A díjazott művek a Kovászna városi Kádár László Képtár anyagát gazdagítják majd.

Gazdagodik a Kádár László Képtár gyűjteménye
Gazdagodik a Kádár László Képtár gyűjteménye
2025. február 06., csütörtök

Gazdagodik a Kádár László Képtár gyűjteménye

2025. február 06., csütörtök

Forgalomkorlátozás lesz a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

Néhány napig forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a Marosvásárhelyen autózóknak a Dózsa György utcában, a Kaufland melletti körforgalom körül.

Forgalomkorlátozás lesz a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. február 06., csütörtök

Könyvvel és gyertyával vonulnak fel Marosvásárhelyen

A magyar nyelvű oktatás hiányosságaira hívták fel a figyelmet 35 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen. Az akkori eseményekre emlékeznek február 10-én, hétfőn a megyeszékhelyen.

Könyvvel és gyertyával vonulnak fel Marosvásárhelyen
2025. február 06., csütörtök

Nem a székelyföldi állattenyésztőktől került Magyarországra a kiskérődzők pestisvírusa

Magyarországon megjelent a kiskérődzők pestises vírusa, amelyet egy romániai gyűjtőállomásról odaszállított juhállományból eredeztetnek. Utánajártunk, hogy Székelyföld érintett-e a fertőzésben.

Nem a székelyföldi állattenyésztőktől került Magyarországra a kiskérődzők pestisvírusa
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!