
Fotó: Veres Nándor
Noha az APIA-nál azt remélték, hogy december végéig utalni tudják minden gazdának a tavalyi egységes mezőgazdasági juttatások teljes összegét, ez nem sikerült maradéktalanul. A támogatások folyósítása néhány héten belül érhet véget.
2025. január 15., 07:472025. január 15., 07:47
Karácsonyig jól haladt a 2024-es egységes mezőgazdasági támogatások második részletének az átutalása a gazdák bankszámlájára, ám azt követően megtorpant a folyamat. Hargita megyében az ünnepekig a gazdák mintegy 95 százaléka kapta meg a támogatások elszámolási összegét, de ez az arány azóta nemigen nőtt.
Hargita megyében jórészt nagygazdák nem kapták még meg a támogatások elszámolási összegeit
Fotó: Veres Nándor
Abban bízott és azt is ígérte, hogy nagyjából az összes gazda megkapja a támogatások második részletét december végéig, de ez sajnos nem így történt – mondta érdeklődésünkre Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője.
Főleg nagygazdákról van szó, akiknek komplexebb kérelmei voltak, illetve ökogazdálkodási támogatást igényeltek” – tájékoztatott, megerősítve, hogy nagyobb összegek várnak még kifizetésre, lévén, hogy többnyire nagygazdák azok, akik még várják a támogatások második részletét.
Fotó: Veres Nándor
Két oka is van annak, hogy lelassultak a kifizetések az utóbbi időben. Egyrészt az Országos Stratégiai Terv programban használt informatikai rendszer sem működött tökéletesen – hiszen viszonylag új még a program is –, ugyanakkor a majdnem kéthetesre nőtt ünnepi időszak miatt is megtorpant a kifizetési folyamat. Ők dolgoztak ebben az időszakban is, de nem olyan intenzíven, mint az ünnepek előtt – mondta Haschi András.
– fogalmazott a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökség vezetője.
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében 2024-ben 24 508 gazda összesen 180 145 hektár területre igényelt támogatásokat, mintegy 80 millió euró összértékben. Ők ezúttal is már előlegként megkapták a támogatási összegek nagy részét: az alaptámogatások 70 százalékát, az agrár-környezetgazdálkodási juttatásoknak pedig a 85 százalékát utalták számukra október közepe és november vége között. A fennmaradó összegek folyósítása december elején kezdődött el.
A hegyvidéki, az agrár-környezetgazdálkodási és az ökogazdálkodási támogatást 2024-től már nem az APIA, hanem a vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) utalja a gazdának, azok esetében kicsit lassabban történtek a kifizetések.
Az országos helyzetet illetően az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) adott ki egy közleményt múlt héten. Abban azt írják, hogy a december 2. és január 8. közti időszakban az APIA 322 716 497 euró (1,6 milliárd lej) kifizetését hagyta jóvá, országszerte összesen 636 065, támogatásra jogosult gazda számára.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás