
Archív
Fotó: Pinti Attila
Vezetéstechnikai képzést szerveznek május 20–21-én Csíkszeredában. A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC kétnapos, a képzésen túlmutató rendezvényét a Román Autófelügyelet (RAR) udvarán tartják.
2023. május 03., 12:272023. május 03., 12:27
Megváltozik két napra a Csíkszereda csicsói kijáratánál található RAR udvara május 20–21-én, ugyanis vezetéstechnikai képzést szerveznek a helyszínen. A koedukált képzést szombaton, a kizárólag nőknek szánt képzést pedig vasárnap tartják. Mindkét nap 10 és 18 óra között zajlik majd az esemény. A képzéseket, akárcsak tavaly, Bálint Levente, a Wide Road oktatója tartja. Amint a szervezők a Facebook-eseményükben is írták, a tanfolyam résztvevői olyan gyakorlatokon fognak részt venni, mint például
A képzés elméleti részében pedig többek között szó lesz a balesetmegelőzésről, elsősegélynyújtásról és a defenzív vezetésről is.
Forró Miklós Botond, a Safety Bike Egyesület elnöke elmondta,
Addig is, akár nézőként is szívesen várják az érdeklődőket a helyszínre, hiszen amellett, hogy hasznos tudással gazdagodhatnak, látványos szórakozásban is lehet részük, továbbá lesz büfékocsi, illetve árnyéktartó ernyőket, asztalokat, székeket, illetve ivóvizet is biztosítanak a szervezők.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!