Lakossági fórum: az erőszak csak félelmet szül

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Paprikás volt a hangulat a május 10-én tartott lakossági fórumon, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezett az "erőszakellenes Udvarhelyért". A fórumon jelen voltak az önkormányzat képviselői, Bunta Levente polgármester, Ladányi László prefektus, az egyház képviselői és Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr felügyelőség szóvivője.

Antalfi József

2010. május 10., 22:272010. május 10., 22:27

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Mivel egyre nagyobb hangsúly került az elmúlt időszakban az erőszakellenességre, sokkal több városlakó jelent meg, mint április 23-án az Udvarhelyi Kávéház előtti spontán megmozduláson. Az összejövetelen ott volt Szász Jenő, az MPP elnöke is. A fórum sajátossága volt, hogy bárki elmondhatta esetét, amit a megfélemlítések miatt nem mert rendőrségi feljelentésbe foglalni: előkerültek a lakásmaffiáról szóló történetek, idáig ismeretlen erőszakos cselekményekről szóló események is.

László János, az EMNT székelyföldi régióelnöke kijelentette, hogy Udvarhely történetében sajátos ez az összejövetel, ugyanis politikai hovatartozás nélkül minden képviselő állást tudott foglalni: az erőszak létezik a városban, tenni kell ellene, és az EMNT továbbra is ki fog állni a lakók biztonságáért.
Rüsz Domokos unitárius tiszteletes a nyilvánosság előtt is elmondta azt az esetet, amikor bántalmazták fényes nappal a MOL benzinkútnál, leköpték, majd megfenyegették, és azt mondták neki: \"ha kell a templomot is felgyújtjuk\" – számolt be a tiszteletes. Rüsz kiemelte, hogy továbbra is hű marad a hitéhez, és Jézus tanításait veszi alapul, mert nem hajlandó erőszakkal válaszolni az aggresszióra, hisz azok még több erőszakot szülnének. \"A béke kellene vezérelje a társadalmat. Ahol nincs törvény, ott anarchia uralkodik\" – fűzte hozzá Rüsz. Simó Sándor unitárius esperes kiállt Rüsz ügyéért: \"mivel lelkészt bántalmaztak, ezért nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy 25 000 Hargita megyei áll a hátunk mögött\".

László Attila plébános kijelentette, hogy tűrhetetlen az amit a \"helyi kiskirályok\" megengednek maguknak. Elmondta, hogy a temetőben már mindent megtesznek, amit törvény és jómodor egyaránt megtilt: akár sírboltokat is eltolnak a helyükről. A fórumon elmondta, hogy az egyik személy, akivel összetűzésbe keveredett, megkérdezte tőle, hogy mit tud tenni ellene. \"Pénzem nincs, de imádkozni azt még tudok\" – mesélte. A plébános elmondta, hogy mindent támogat úgy az egyház, mint a saját részéről, ami megváltoztathatná az aktuális helyzetet. Hegyi Sándor református tiszteletes is kiállt amellett, hogy csakis a jézusi tanítással lehetséges a megoldás, még akkor is, ha háttérben maradunk. \"Az élet csak úgy megy, ha szeretettel szolgálunk\" – tette hozzá.

Több lakos is megszólalt, köztük Bíró Edit, akinek a lánya több mint tíz éve gyilkossági kísérlet áldozata lett, majd a Küküllőbe vetették. Az édesanya elmondta, hogy már régen tudja, kik voltak a tettesek. Mivel bizonyítéka nincs, a rendőrség már lezárta az ügyet. \"Akkor is tudták, kik voltak, most is tudják. A rendőrség jobban utána kellene nézzen, mert ez gyilkossági kísérlet volt\" – fejezte be Bíró. Balázs Attila fotós is felemelte a hangját – olyan történeteket mondott el, mely bizonyítja: a lakásmaffia igenis létezik. Véleménye szerint a hivatalnak kényelmetlenek ezek az ügyek, és fájlalta, hogy törvényesen nem oldható még meg a probléma. Tófalvi Tamás segédlelkész is beszámolt néhány olyan esetről, amikor az iskolás évei alatt terrorban tartották a diáktársai. Azt javasolta, hogy tartsanak egy újabb fórumot a Márton Áron téren. Jakab Attila helyi tanácsos itt is javasolta a közösségi rendőrség megalakítását, amely jobban oda tudna figyelni a város problémáira.

Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője örült a fórumnak, kiemelte, hogy további erőszak megelőzője lehet. Hozzáfűzte, hogy hívják bátran a 112-t, és nyugodtan merjenek feljelentést tenni, mert a rendőrség elvégzi a dolgát. Azt javasolta Bíró Editnek, hogy a rendőrségen igényelje lánya ügyének további vizsgálatát, ugyanis jogában áll.

Bunta Levente is megköszönte az EMNT kezdeményezését. \"Ne gondolják, hogy a vezetőség tehetetlen. Ki kell mondani, ami nem tetszik. Bízom benne, hogy a rendőrség megteszi, amit kell\". Elmondta, hogy fel fognak szerelni térfigyelő kamerákat is. Így utólag is megfigyelhető lenne, hogy ki parkol tilosban, mert \"külföldi autókkal oda is fel mernek állni, ahová más nem\". Ladányi László prefektus hozzátette, hogy fel kell vállalni a véleményt nyilvánosság előtt is, ne csak internetes kommentekben. A törvényt nem tisztelőkről elmondta, hogy csak idő kérdése, hogy mikor kapják el a tetteseket: \"addig jár a korsó...\".

Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta, hogy a következő lépés egy olyan testület létrehozása lesz, amiben egyházak, városvezetők egyaránt részt kell vegyenek, ezzel \"melegen tartják\" az ügyet, ugyanis a lakók félnek: \"meg kell törni a félelmet az emberekben, csak így lehet végképp leszámolni az erőszakkal\".

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés