
Fotó: Gergely Imre
Szombaton, az Egyfeszt összművészeti fesztivál harmadik napján élénkült meg igazán a Gasztro utca. A fesztiválozók számos itt készült ételkülönlegességet kóstolhattak meg.
2023. augusztus 05., 19:562023. augusztus 05., 19:56
Miután kipihente a pénteket, a Zdob și Zdub koncertjét, illetve a nótázást Bagossyékkal, a táncházat vagy épp a Hungarian Queen Tribute Band buliját, szombaton is mozgalmas napot élhetett meg a gyergyószentmiklósi fesztivál közönsége. A sétálóutcán berendezett Gasztroutcában kapott helyet a Fancy sor, ahol
Utóbbi nemcsak pizzakülönlegességeivel, hanem a pizzalap kinyújtásának igen nagy figyelmet és kézügyességet igénylő módszerével, azaz a nagyon precízen irányzott dobálásával is elkápráztatta a közönséget.
De természetesen az Egyfeszt harmadik napja nemcsak kulináris élményeket kínált: a fesztiválozók bőven válogathattak zenei, irodalmi, képzőművészeti és népművészeti rendezvények között – ki-ki ízlésének, érdeklődési körének megfelelően.
A Folkudvarban tartott délelőtti gyermektáncházban lelkesen ropták még a legkisebbek is.
Fotó: Egyfeszt
Az Egyfeszt idejére megtelt élettel a gyergyószentmiklósi zsinagóga is, ahol a Képzőművészeti udvar működik és klasszikus zenei koncertek is zajlanak. A zsinagóga ad otthont a Processus Momenti nemzetközi tárlatnak is, amelyen fiatal művészek a jelenkor kihívásaival kapcsolatos gondolataikat osztják meg alkotásaik által.
A Színház- és könyvudvar vendége volt szombaton Vida Gábor író, és később Lovasi András is.
Fotó: Egyfeszt
Közben a futballpályán felállított Nagyszínpad körül már lázas készülődés folyt az esti koncertekre. Az Aurevoir után következik a fesztivál leginkább várt eseménye, a Bagossy Brothers Company koncertje, amelyet követően a fáradhatatlan fesztiválozók a Folkudvarban tartott táncházban vagy a Hegyilevegő udvarban, tábortűz mellett folytathatják az estét.
És a fesztivál még korántsem ért véget. Az Egyfeszt utolsó napján, vasárnap a Kaláka együttes és Bogdán Zsolt színművész közös Kányádi-estje, Udvaros Dorottya és Hrutka Róbert előadása, Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, vagyis az Attila fiai társulat koncertje várja sok más egyéb program mellett a közönséget, a Nagyszínpadon pedig a No Sugar és a Kowalsky meg a Vega koncertezik.
Fotó: Egyfeszt
Természetesen az idei Egyfeszt utolsó napja számos más élményt is kínál a fesztiválozóknak – a részletes program az egyfeszt.ro weboldalon tekinthető meg.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás