Fotó: Olvasói felvétel
Nem adott elsőbbséget, ezért összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval egy 68 éves nő vezette jármű kedd délután Gidófalva közelében. A helyszínen a forgalmat a vizsgálatok idején rendőrök irányították.
2024. május 21., 18:252024. május 21., 18:25
A sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészetet kedden 16 óra körül riasztották a 121A jelzésű megyei út, valamint a 12-es számú országút találkozásánál történt balesethez. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint egy 68 éves nő Gidófalva irányából közlekedve az országúttal való kereszteződésnél balra fordult, anélkül, hogy elsőbbséget adott volna a főútvonalon egy küldetésben lévő, speciális fény- és hangjelzéseket használó rendőrautónak. Az ütközés következtében a 68 éves sofőrt és utasát kórházba szállították. Az alkoholszondás vizsgálat alapján egyik járművezető sem volt alkoholos befolyásoltság alatt. Az érintett útszakaszon a közlekedést a rendőrök irányították.
Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a csíkszeredai kórházban, hiszen rendelkezésre áll a tudás és a felszereltség. A nőgyógyászat kérdéseiről, a szűrővizsgálatokról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szakorvos beszélt.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
Az elnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében rámutatott, Romániának van jövője, és ez nem 20-30 év múlva, hanem várhatóan 2-3 évig tartó korrekciós időszak lejártával érezhető lesz.
Egy 32 éves motoros életét vesztette, és egy 15 éves fiatalkorú megsérült egy súlyos közúti balesetben szombat hajnalban a Kolozs megyei Magyarkapus településen.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
1 hozzászólás