
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szerszámokkal ellátott kis kerékpárjavító-állomást és biciklitámaszokat szereltek fel Szentegyháza Polgármesteri Hivatala előtt, hogy ezzel is egészségesebb, környezetbarátabb életmódra ösztönözzék a helyieket.
2021. augusztus 19., 11:012021. augusztus 19., 11:01
Egy helyi vállalkozótól kapták az ötletet, hogy kültéri bicikliszerelő-állomást helyezzenek el a polgármesteri hivatal előtt – nyilatkozta lapunknak Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere. Mint mondta,
Rámutatott, ő maga is kerékpárral megy dolgozni, amikor van rá lehetősége. „Nagyon zsúfolt a központ, így a parkolás is gondot jelent, ezért is választottuk ezt a helyszínt a kis szerelőállomásnak.
– fogalmazott. Egyébként nemrég biciklitámaszokat is elhelyezett az intézmény előtt az önkormányzat. Már tervezik, hogy más helyszíneken is hasonlóan járnak el.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Arról is érdeklődtünk, tart-e a polgármester attól, hogy esetleg vandálok rongálhatják meg az újonnan felszerelt szerelőállomást, mint ahogy ez több esetben is előfordult Székelyudvarhelyen egy hasonló megvalósítás után. Lőrincz rámutatott, egyrészt
másfelől pedig abban reménykednek, hogy a helyiek értékelik a kis befektetést, és nem próbálnak meg kárt tenni benne.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás