Hirdetés
Hirdetés

Közösséget épít az Alcsíki Fúvóstábor

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Hetvenöt résztvevője van a hatodik Alcsíki Fúvóstábornak. A csíkszentmártoni rendezvény július 6–15. között zajlik, a tíznapos programot egy előadással zárják szombaton.

2017. július 12., 22:052017. július 12., 22:05

Kezdők és haladók is egyaránt részt vehetnek a táborban, hiszen

Idézet
az eredmények nagyon hamar megmutatkoznak

– tudtuk meg Gergely Andrástól, Csíkszentmárton polgármesterétől, a rendezvény ötletgazdájától. Elsősorban karnagyok ajánlanak diákokat a táborba, de iskolai meghallgatás után is fedeznek fel tehetséges kisiskolásokat, jelenleg két ilyen másodikos táborozó van, ők fuvolán játszanak.

Hirdetés
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A fúvóstáborba legtöbb száz jelentkezőt vártak, elsősorban Alcsíkról, azonban az üresen maradt helyek függvényében más régiókból is fogadtak érdeklődőket. Ötven táborozót tudtak bentlakásban elszállásolni. A községvezető elmondása szerint egyre több táborozó választja a későbbiekben is a zenét, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában is tanulnak régi és visszajáró táborozóik, sőt olyanok is akadnak, akik az egyetemen foglalkoznak zenével, esetleg már végeztek. Hozzátette,

a rendezvénynek jelentős közösségépítő szerepe is van.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Ebben a nagyon rohanó, értékvesztett, egyre csak az internetről szóló világban fontos, hogy helyes értékekre próbáljuk nevelni, tanítani a gyerekeket. Ez jó alkalom erre, hiszen a zene meghatározó az ember életében” – fejtette ki Gergely András az Alcsíki Fúvóstábor fontosságáról. Azt is megjegyezte, hogy valós igényekre építkeztek a tábor megszervezésében, a helyi fúvószenekarok utánpótlásának a nevelésére mindig szükség van. A csíkszentmártoni tábort a Rétyi Fúvóstábor ihlette, az Erdély-szintű rendezvényt próbálták a saját ízlésükre, szükségleteikre szabva átvenni, szervezni. A kezdet nem volt könnyű, de a rendezvény már nagy sikereknek örvend.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Az oktatók kimondottan helyiek, erdélyiek. Nem kell külföldről hívni, itt is elegendő nagy tudású tanár, zenész van.” A Nagy István Művészeti Középiskola és a Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanárai oktatnak a táborban, de messzebbről, például Sepsiszentgyörgyről és Székelykeresztúrról is érkeztek előadók.

Nemcsak pedagógusok, zenészek is foglalkoznak a táborozókkal.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az esemény több helyszínen zajlik egyszerre, a résztvevőket csoportokra osztották. Egy oktató legfeljebb hat gyerekkel foglalkozik, ezek a kiscsoportos oktatások reggel kilenckor kezdődnek. A nagyobbaknak már zongorakísérettel is van lehetőségük gyakorolni.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Délelőtt kezdődnek a zeneelméleti órák, amelyeken a diákok öt csoportba osztva tanulhatnak. Ezekből két csoporttal foglalkoznak délelőtt, a többivel pedig a délután háromig tartó szünet után. Délután fél öttől a haladók a táborzenekarban gyakorolnak, idén mintegy negyvenen alkotják ezt.

A táborzáró előadást szombaton a helyi sportközpont előadótermében tartják.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Reggel kilenckor kezdenek a kisebbek, délután pedig már komplexebb műveket adnak elő a haladók. Ugyanakkor fellép a táborzenekar, valamint az oktatók is készülnek egy kis műsorral.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Szüszer-Nagy Tímea

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés