
Archív
Fotó: Facebook/Pénzmágus
Újra pénzügyi vetélkedőt szervez középiskolás diákok számára a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT). A Pénzmágus elnevezésű rendezvény ezúttal háromfordulós lesz és a csapatversenyre helyezi a hangsúlyt. A legjobban teljesítő csapatok pénzjutalomban részesülnek.
2024. január 16., 19:222024. január 16., 19:22
A verseny az erdélyi, magyarul tanuló középiskolásoknak szól, és nem igényel különösebb szakmai képzést, bármilyen osztályban tanuló diákok jelentkezhetnek. Egy iskolából korlátlan számú csapat jelentkezhet, azonban az elődöntőbe egy iskolából legtöbb két csapat kerülhet be. A csapatban a tagok száma négy fő kell legyen, de indokolt esetben lehetőség van a csapattag cseréjére, illetve pótlásra is.
Az első forduló online zajlik, majd a legügyesebbek továbbjutnak a regionális elődöntőkbe, amelyek idén két erdélyi városban – Csíkszeredában és Kolozsváron – lesznek. A két regionális döntőt követően tizenkét csapat jut a szuperdöntőbe.
A második és harmadik fordulóban a legjobban teljesítő csapat pénzjutalomban részesül: a második forduló fődíja 2000 lej, a harmadik fordulóé 3000 lej. A második és harmadik helyen végző csapatok szintén jutalomban részesülnek. A verseny tervezett összdíjazása 20 ezer lej. Bővebb információ a verseny honlapján.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!