Kötetben a verses, énekes csomafalvi népköltészet

Az énekek dallamait Páll Ibolya zenetanár, kórusvezető és Szabó Levente hegedűművész jegyezte le és elemezte, a kötetet pedig sajtó alá rendezte Pál-Molnár Elemér.

A csomafalvi népdalgyűjtésnek messzire nyúlik a históriája. 1927-ben Bartók Béla huszonhét dalt, 1911-ben Molnár Antal 65 dalt gyűjtött össze. Székely Jolán Ágnes – Páll Ibolya és Balogh Ákos segítségével – Szabó T. Attila, Domokos Pál Péter és sokan mások biztatására 724 adatot rögzített. A legfőbb adatközlője, állítják kollégái, édesanyja volt, de

Olyan is volt, meséli Pál Ibolya, hogy ő zenetanárként az egy házban lakó három generáció révén kapott is, adott is tudást: a nagyszülőktől felgyűjtötte a dalokat, az unokáknak pedig az iskolában megtanította. Akkoriban voltak rendszeresen népdalversenyek,

Időszerű tehát tudást pótolni, Csomafalváról többet megtudni. A kötetben ugyanis nem csak dalszövegek, kották szerepelnek, hanem ennél sokkal több, hogy ne halódó verses-énekes népköltészetről beszéljünk mi, és legyen, amit emlegessenek az unokák.

Vannak benne balladák, melyeket a fonókban, tollfosztókban énekelgettek. A tragikus történetű balladák mellett felcsendültek a csipkelődő, vígballadák vagy betyárballadák is. A népdalok számos válfajának helye volt szinte mindenhol: a kalákák során, katonabúcsúztatókon, bálokon, de a vasárnap délutáni, kapu elé kiülő emberek körében is.

Vannak kifejezetten csomafalvi népdalok, csúfolók, de számos olyan is, amelyet ugyan máshol is énekelnek, más vagy azonos dallammal, szöveggel, de a csomafalviak magukénak érzik, így meghonosították. Hogy is ne állt volna közel a bognyesőkként is emlegetett községlakókhoz az olyan nóta, ami a tutajozásról, erdővágásról szólt, vagy épp a katonáskodásról, az idegenbeli szolgálatról, bujdosásról, a beteljesületlen szerelem bánatáról regélt.

Csomafalván a szerelem és tréfa egyaránt nyomott a latban – ez derül ki a kötet bevezetőjéből. A gyűjtés során ugyanis arra jöttek rá a népköltészet kutatói, hogy ugyanolyan gyakran idéznek fel az adatközlők szerelmi, mint tréfás dalokat.

– olvasható a kötetben, ahol a szerző megemlíti, ezek a dalok kevésbé voltak tekintettel a társadalmi érzékenységre, a leányok, legények, „virágkoron túljutottak” mindig a csúfolódás céltáblái voltak. Asszonyok, asszonyok, hogy legyen társatok? – kérdezik az egyik dalban, a csomafalvi himnusz szövegéből pedig az sem hiányzik, hogy „csomafalvi bognyesőnek odaloccsintának.”

A gyermekmondókák, népi játékok, valamint az ünnepekhez kötődő szokások gazdag tárháza is említést nyer a könyvben, dúsgazdagolás, húshagyatolás, órálás, királynéültetés, Estányolás – erről is illik tudnia egy csomafalvinak, és

Jó, ha azt is tudják, hogy sose legyenek olyanok, mint Csala Jenő puliszkája, se nem kemény, se nem lágy. A szólás pedig onnan jön, hogy Csala Jenő kaszáló kalákásainak meg sem főzte a puliszkát, így lett az étel se nem kemény, se nem lágy. Ha alaposan olvassák a kiadványt, azt is megtudják, miért nem főtt meg a Bartis Sándorné kávéja, és miért ették ők a „sűrűjit”, az urak pedig ihatták a „levit.”

A Nyílik, hajlik a csomafalvi utca – Gyergyócsomafalva verses-énekes népköltészete című könyvet június 27-én, szerdán délután hat órától mutatják be Csomafalván, a Borsos Miklós Emlékházban.