
Fotó: Suciu Cristian
A tavalyi Hargita megyei farsangbúcsúztató helyszínén, Gyergyószárhegyen idén is összegyűltek a hagyományőrzők – helyi szokás szerint egy nagybőgőt „temettek el” szombaton. Idén a járványhelyzet korlátozásai miatt már nem egy központi helyszíne van a megyei rendezvénynek, hanem 13 településen külön tartják meg a farsangbúcsúztatást.
2021. február 13., 18:482021. február 13., 18:48
2021. február 13., 19:022021. február 13., 19:02
A gyergyószárhegyi farsangtemetés kiállításmegnyitóval kezdődött: a Gyergyói Fotóklub tavaly februári fotótáborának résztvevői által a farsangtemetésről készült képeket tekinthették meg az érdeklődők.

„Addig jó nekünk az élet, míg tudunk mulatni, együtt kacagni” – mondta egy résztvevő Gyergyószárhegyen a Hargita megyei farsangbúcsúztatón. A résztvevők: hagyományőrző csoportok, kíváncsi vendégek és őket szívesen fogadó szárhegyiek élete igencsak jó, remek hangulatban zajlott a farsangtemetés.
„Legalább képekben tudjuk visszaadni azokat az emlékeket, amiket tavaly gyűjtöttünk” – fogalmazta meg Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere, aki azt kívánta, hogy jövő ilyenkorra ugyanannyian gyűljenek össze a községben, mint tavaly, és erőben, egészségben élhessük meg ezt az eseményt.
A kiállításon Buslig Barna, Elekes Károly, Erős Zoltán Levente, Hadnagy László, Lukács Géza, Mincsor Tamás, Szabó Csaba, Fekete Réka, Borbély Bartis Árpád, Incze Szabolcs, Mincsor Szabolcs, Munzlinger Noémi, Munzlinger Attila és Suciu Cristian farsangi fotói tekinthetők meg.
Fotó: Suciu Cristian
Napsütéses, de szeles és hideg időben, -15 Celsius-fokban temették el a telet a gyergyószárhegyi polgármesteri hivatal előtti téren. Az 1990-es évek elején felelevenített szokás szerint a községben egy nagybőgőt temetnek el ilyenkor. A hangszer eltemetése a zenétől, mulatozástól való búcsúzást jelképezi. Az eredeti gyászszöveg már nincs meg, egy székesfehérvári változat alapján évről évre más rigmusokat mondanak el. Nem meglepő módon ezúttal a koronavírus is többször megjelent a szövegben.
Imádkoztak, hogy egyetértés legyen a faluban, de azért is, hogy „ne kelljen karanténozni, Munzlinger doktorhoz ne kerüljenek, mert nem mindegy, hogy beutalnak a kórházba vagy átutalnak a számlánkra”. Végül elmondták: „kapja bé mindenki a vakcinát” – ennek megfelelően műanyag fecskendőket osztogattak a jelenlévőknek.
Fotó: Suciu Cristian
A szertartás végén élőzene kíséretében körbetáncolták a Gyergyószárhegy feliratú bőgőt, és bár nem voltak sokan a hagyományos temetésen, a böjt előtti vidám percek a hideget és a vírust is elfelejtették a jelenlévőkkel.
Gyergyószentmiklóson vasárnap 13 órától online program lesz, felelevenítik a farsangi hagyományokat. Ezt élőben lehet követni a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ Facebook-oldalán.
A megyei farsangbúcsúztatók február 17-én érnek véget.

A megszokottól eltérők lesznek a járványhelyzetre való tekintettel a térségbeli farsangi rendezvények és a farsangtemetés: a 29. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatót például tizenhárom településen szervezik meg.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás