
A távfűtési költségek kifizetésébe is besegít az állam, de még nem tudni pontosan, mekkora lesz a télen a távhő lakossági ára. Képünk illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
A három nagyobb Hargita megyei város – Csíkszereda, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós – is kap támogatást a dráguló távfűtési számlák kiegyenlítésére az állami tartalékalapból. A távfűtést használók ugyanakkor elosztó-mérő egységeket kell felszereltessenek a lakásukban található fűtőtestekre december végéig.
2021. november 18., 22:102021. november 18., 22:10
A fejlesztési minisztérium javaslatára több mint 310 millió lejjel támogatja a kormány – a helyi önkormányzatok kérésére – 31 városban a megdrágult távfűtési számlák kifizetését. A szóban forgó települések között három székelyföldi város is van, mindhárom Hargita megyei. A fejlesztési minisztérium által közzétett adatok szerint a megyeközpont,
A székelyudvarhelyi önkormányzat a távfűtés lakossági árának a támogatására kérte az állami támogatást, de egyelőre még nem tudják, pontosan mire költhetik majd el a pénzt. Amint arról Zörgő Noémi városházi szóvivő tájékoztatott, egyelőre még csak a szaktárca által az összegekről kiközölt táblázatot látták, de a városvezetés még várja a központi átiratot arról, hogy pontosan mire költheti a jóváhagyott összeget.
– fogalmazott a szóvivő. Így egyelőre még nem tudni, mekkora lesz a távfűtés lakossági árának a szubvenciója, de még az az érték sem, amibe be kell épüljön az állami támogatás. A távhőszolgáltató vállalat most készíti elő a távfűtés árára vonatkozó számítást, amelyet majd jóvá kell hagyjon az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE). Amint megvan a jóváhagyás, a módosított árat az önkormányzati képviselő-testület is el kell fogadja, ezt követően tud döntést hozni a testület arról, hogy az önkormányzat a távfűtés árának mekkora részét tudja támogatásként átvállalni, azaz mekkora lesz a lakossági ár – tájékoztatott Zörgő Noémi. Megjegyezte, amint megérkeznek a szükséges dokumentumok és az ügyet napirendre tudja tűzni az önkormányzat, ha kell, rendkívüli ülést hívnak össze ez ügyben.
Még nem tudni, mekkora lesz a távfűtés ára, ennek a kiszámításán jelenleg is dolgoznak a távhőszolgáltató vállalatnál, „de az biztos, hogy fog nőni” – közölte megkeresésünkre Hadnagy Gábor, az Urbana Rt. vezetője.
– fűzte hozzá. Hadnagy Gábor azt is megerősítette, hogy egy országos törvény értelmében a távfűtést használók december végéig saját költségükön elosztó-mérő egységeket (románul repartitor) kell szereltessenek a lakásukban lévő fűtőtestekre. A fűtőtestekre szerelt egységek a tömbház szintjén megmért hőenergiát egy bizonyos arány szerint szétosztják. „Ezeket
– magyarázta a távhőszolgáltató vállalat vezetője. A városháza és a távhőszolgáltató a lakástulajdonosi társulásokkal együttműködve keresett megoldást a helyzetre, ugyanis a leolvasás és az adatösszesítés, -feldolgozás miatt városszerte azonosak kell legyenek ezek az egységek.
Egy olyan szakvállalkozást kerestek meg, amelynek van ebben tapasztalata, a csereháti lakásokban a kezdetek óta működő hasonló berendezéseket is ez a cég szerelte fel – mondta el a távhőszolgáltató vállalat vezetője. Ő azonban nem tartja valószínűnek, hogy december végéig kivitelezhető a szóban forgó egységeknek a felszerelése – sem a városban, sem országszerte –, ugyanis, mint mondta,
Kérdésünkre Hadnagy Gábor elmondta, egyelőre még azt sem tudni, mennyibe fog kerülni egy ilyen berendezés. A vonatkozó törvény értelmében rádiófrekvenciás eszközök kell legyenek a szóban forgó egységek, így nem kell majd lakásról lakásra járjanak a leolvasók és fűtőtestenként feljegyezzék az értékeket, hanem egy megfelelő rádiófrekvenciás leolvasóval már a lépcsőházban be tudják majd gyűjteni az adatokat – mondta a majdani leolvasás módjáról, megjegyezve, hogy a „repartitorok” haszna az lesz, hogy a valós fogyasztásnak megfelelően pontosabban lehet majd kiszámlázni lakásonként a távhő árát.
További források Csíkszeredának
Csíkszereda egyébként más forrásokból további kormánypénzeket kapott, összesen 5 millió lejt – jelezte nemrég közösségi oldalán Korodi Attila csíkszeredai polgármester. Mint fogalmazott, a csíkszeredai városvezetés célja az volt, hogy a távhőszolgáltatáson lévő 1765 családot ne érintsék hátrányosan az árliberalizáció nyomán elszabadult gázárak. „A kormány döntése értelmében Csíkszereda támogatást kap, ugyanakkor ezen felül számos olyan költség fedezésére is pénzt kap, amivel – egy költségvetés-átszervezéssel – tudjuk garantálni azt, hogy a távhőszolgáltatáson lévő családok biztonságosan végig tudják vinni ezt a telet” – fogalmazott Csíkszereda polgármestere.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás