
Felsőbb utasításra vár az APIA a fennmaradó összegek kifizetéséhez
Fotó: Pinti Attila
Több mint 20 ezer gazda agrár-környezetgazdálkodási, illetve területalapú támogatásának előlegét utalta ki eddig a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). A teljes szubvenció utalásáról ezután döntenek a központi szervek.
2020. december 01., 11:452020. december 01., 11:45
A hatékony munkának köszönhetően a korábban becsült 19 ezer helyett nagyjából 22 ezer gazda kapta meg a területalapú támogatásának hetven, valamint az agrár-környezetgazdálkodási szubvenciójának nyolcvanöt százalékát október közepétől kezdődően – tudtuk meg Haschi Andrástól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetőjétől. Mint mondta az előlegek utalása december elsejével bezárult.
Hargita megyében összesen 26 ezer gazda adott le igénylést területalapú, illetve agrár-környezetgazdálkodási támogatásra, ám sok személy esetében, még ellenőrzések zajlanak, ezért nem utalta az APIA az előlegeket – magyarázta Haschi. Rámutatott,
„Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy az előlegek utalása lezárult és remélhetőleg hamarosan elkezdhetjük a végleges kifizetéseket is” – fogalmazott. Az utalások egyébként valószínűleg jövő év nyaráig fognak befejeződni – tette hozzá az igazgató.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!