
Erőss Bulcsú és Miklós András
Fotó: Bodor Tünde
Erőss Bulcsú, a Magyar Polgári Erő párt sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján számukra súlyosan diszkriminatív, etikátlan háttéralkuval vádolta az RMDSZ-t és a polgármestert. Véleménye szerint az MPE-t szándékosan kiszorították a helyi választási bizottságokból.
2024. május 27., 14:252024. május 27., 14:25
„Nem elég, hogy 16 év alatt leuraltak mindent, de még azt is meg szeretnék akadályozni, hogy az MPE szavazóbiztosai bejussanak a szavazókörzetekbe” – reklamált vehemensen Erőss Bulcsú a városháza elé összehívott sajtótájékoztatón, amelyen Miklós András megyei MPE-elnök is jelen volt. Véleménye szerint ezt bizonyítja az a tény, hogy az RMDSZ a politikai párttal kötött alku értelmében a Bánáti Bolgár Szövetség színeiben is képviselőt küldött a bizottságba, történetesen Antal Árpád egy titkárnőjének személyében is. Erőss Bulcsú szerint őt nyilvánvalóan fölöttese rendelte oda.
A Bánáti Bolgár Szövetség képviseletében való jelenléttel az RMDSZ kiszorítja az MPE szavazóbiztosait a korlátozott létszámú bizottságokból, ennek pedig
– vetítette előre Antal Árpád ellenjelöltje.
Az amúgy teljesen törvényes megoldás az MPE polgármesterjelöltje szerint azért felháborító és etikátlan, mert a kisebbségek parlamenti frakciója rendszeresen elutasítja a Kulcsár-Terza József képviselő által benyújtott autonómiatervezetet, és
másrészt viszont az EP-választásokon az RMDSZ számít az MPE szavazataira is.
„Egyszer s mindenkorra hagyjon fel a polgári oldal ellehetetlenítésével, főleg ha számít a »körön kívüliek« szavazataira” – szólította fel kihívója a sepsiszentgyörgyi polgármestert.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
Nem a legvonzóbb manapság a körzeti állatorvosi hivatás, ezért a bizonytalankodókat győzködni kellett, hogy legyen elég jelentkező a megüresedett körzeti állatorvosi helyekre Hargita megyében.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
szóljon hozzá!