
A lövétei templomkertben. Ünnepre készülnek
Fotó: Pál Árpád
Kisboldogasszony, népi nevén Kisasszony napján a Szűzanya születésnapját ünnepli a római katolikus egyház, szeptember 12-én pedig Szűz Mária szent nevét. Udvarhelyszéken több templomot és kápolnát ajánlottak védelmébe.
2017. szeptember 07., 20:292017. szeptember 07., 20:29
2017. szeptember 07., 20:292017. szeptember 07., 20:29
Pénteken Zetelakán a temetőkápolna ünnepe a hagyományos rend szerint zajlik: a kilenc órakor kezdődő szentmisét a Kisboldogasszony-kápolnában celebrálják, az ünnepi nagymise tizenkét órakor kezdődik a plébániatemplomban. Vendégszónok Ferenczi Sándor, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet tanára, borbándi plébános.
A lövétei Szűz Mária Születése titulusú plébániatemplomban a tizenkét órakor kezdődő búcsús szentmisén Csala László c. esperes, csíkmenasági plébános mondja a homíliát.
Szintén ezen a napon a székelyudvarhelyi Mária-tisztelő imacsoportok szervezésében egész napos Élő Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak. Reggel kilenc órakor a Jézus-kápolnától indul az imafüzér, majd az Udvarhelyhez tartozó katolikus templomok mindegyikében stációt tartanak. Négy órától a Székely Kálvárián keresztúti ájtatosságot végeznek, öt órától pedig az Ugron-kápolna búcsús szentmiséjén zárják a zarándoknapot.
A szencsedi Mária szent neve-kápolnában szombaton délután egy órakor kezdődik a búcsús szentmise. Meghívott szónok Boldizsár Ferenc erdőszentgyörgyi plébános. A bethlenfalvi templom búcsúját vasárnap a fél egykor kezdődő szentmisén ülik meg. A homíliát Baróti Csaba székelyszentkirályi plébános mondja.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!