
11 hektáron ma csak lepusztult betoncsarnokok vannak, pár év múlva kampusz, lakónegyed lesz
Fotó: Tuchiluș Alex
A lebontásra ítélt volt sepsiszentgyörgyi tyúkfarmon tartott sajtótájékoztatót Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke kedden. Azért ebben a felállásban, hogy jelezzék: ennek a lepusztult városrésznek az újjászületése csakis az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának tulajdonítható: a megyei és városi önkormányzat, illetve a bukaresti érdekképviselet összmunkája nyomán jutottak el addig, hogy aláírt szerződések léteznek az ide tervezett új lakónegyed és duális egyetemi kampusz építésére.
2024. április 16., 19:012024. április 16., 19:01
Antal Árpád visszatekintve a közelmúltra, beszámolt arról, hogy a tyúkfarmot a város 2020 decemberében vásárolta meg, azóta elkészült a rendezési terv, pályáztak és meg is nyerték a finanszírozást a terület átalakítására az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR). A programot az akkor még fejlesztési miniszteri funkcióban levő Cseke Attila indította el, Kelemen Hunor lobbizásának köszönhető, hogy kisebb városok, megyei jogú városok is pályázati lehetőséghez jutottak, hogy
Több mint 50 oktató közreműködésével 300 szakközépiskolás és egyetemista diák tanul majd a kampuszban, melynek kínálata is bővült az eddig ismertetetthez képest.
Nemcsak egészségügyi és vendéglátóipari képzés lesz, hanem mechanikai, környezetvédelmi, illetve a piac igényei szerint akár más profilú is, mert a cél az, hogy a fiatalokat versenyképes tudással és jövőképpel vértezzék fel, magyarázta Antal Árpád az újságírók érdeklődésére.
a város másik felén pedig ugyanúgy 96 lakást építenek, illetve azok mellett az Országos Lakásügynökség is vállalt tömbházépítést.
Fotó: Tuchiluș Alex
Állatorvosként nem becsüli alá a tyúkfarmok hasznát, de ha már nem sikerült megőrizni a létesítményt, a lehető legjobb cél az itt épülő duális kampusznak az oktatást szolgálni, illetve a tömbházaknak az egészségügyben és oktatásban dolgozók lakhatását – mondta Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint ez a két terület (oktatás, egészségügy) már akkor elsőrendű volt, amikor még csak tervezték a PNRR-alapok legjobb felhasználási módját. Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában már aláírt szerződések biztosítják, hogy elkészüljenek a képzőközpontok, ahol a fiatalok szakmát tanulhatnak és bebiztosíthatják jövőjüket.
– jelentette ki Kelemen Hunor. Amikor a fejlesztési minisztériumban megtervezték a következő évtizedet, azt tartották szem előtt, hogy a megyei jogú városok egy egyszerű menürendszerből választhassanak, mire költik a pénzt, amelyeket más forrásból nem tudtak megszerezni – emlékeztetett. „Örülök, hogy Antal Árpád, Tamás Sándor ezt megálmodták, partnerségük kiegészült a piaci szereplőkkel és a beruházás elindulhat” – zárta mondandóját az RMDSZ-elnök.
Fotó: Tuchiluș Alex
„Történelmi távlatban talán 130 évvel ezelőtt volt olyan erős stratégiai partnerség Háromszék és Sepsiszentgyörgy között, amilyen most van” – taglalta Tamás Sándor megyeitanács-elnök, a Pótsa József-Gödri Ferenc XIX. századvégi együttműködéséhez hasonlítván az ő és Antal Árpád összefogását. És ha abban a korban még az ő lakhelyén, Kézdivásárhelyen, a céhes városban még unokáikra örökítették szakmájukat az emberek,
– mondta Tamás Sándor.
Fotó: Tuchiluș Alex
Végül a polgármester számokkal is szolgált az itt bekövetkező fejlesztések költségeire vonatkozóan: a kampuszra a PNRR-keretből 85 millió lejes vissza nem térítendő támogatást kaptak – a finanszírozási szerződés aláírása kedd reggel történt meg. Mintegy 20 millió lej a megye, város és kisebb részben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hozzájárulása. A lakásokra 35 millió lejt nyert a város, itt még nem tudható az önkormányzat önrésze.
Igy néznek ki a tyúkfarm területére tervezett, oktatásban és egészségügyben dolgozó fiataloknak szánt tömbházak
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
A tyúkfarm bontása ősszel kezdődhet, először a leendő tömbházlakások helyén látnak neki, a munkálatot a város útépítő cége, a Sepsi Protekt fogja kivitelezni, tájékoztatott Antal Árpád.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!