
Javításokra van szükség a székelykapun és a kerítésen is.
Fotó: Rab Zoltán
Egyelőre a kedvező időjárásra várnak, de húsvét után mindenképp hozzálátnak a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház székely kapujának és kerítésének a tatarozásához. A javításokhoz szükséges pénz ugyanis összegyűlt, kezdődhet a munka.
2021. március 31., 22:042021. március 31., 22:04
Alaposan le kell tisztítani a kaput, majd kijavítani az időközben keletkezett hibákat, károsodásokat, kicserélni a galambdúc tetején a zsindelyt – magyarázta a Székelyhonnak Szélyes Ferenc színész, a Mikházi Csűrszínházi Egyesület elnöke, aki elmondta, a pénz összegyűlt, húsvét után szeretné, ha nekifognának a munkának. A javításokat Lőrincz Antal nyárádköszvényesi faragómester végzi – ő faragta a kaput is. A székely kapu mellett a kerítésen is külső és belső javításokat végeznek. Ugyancsak kisebb javításokat terveznek a csűrszínház épületén is – fűzte hozzá Szélyes. A mikházi származású színész elmondta, tavaly a nyárádremetei önkormányzat jóvoltából kicserélték a tetőt, a nézőteret is lepadolták, idén az ajtókat és a lépcsőket szeretnének megjavíttatni, egy új öltözőt építtetni, aminek a költségeit megpályáznák.
A június végén esedékes Csűrszínházi Napok programja is összeállt, de egyelőre nem szeretnék azt nyilvánossá hozni, hiszen minden a világjárvány alakulásától függ – mondta Szélyes Ferenc, hozzátéve, hogy akárhogy is alakul a helyzet,
A csűrszínház a Spectrum Színházzal és a Maros Művészegyüttessel közösen Székely János Caligula helytartója című darabját viszi színre, amit Mikházán szeretnének bemutatni júniusban. A próbákat már elkezdték.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!