
Már az alagsor és az első szint is megépült
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
Látványosan halad a kivitelező a csereháti csillagvizsgálóként ismert létesítmény újjáépítésével – a cél az, hogy még a kedvezőtlen időjárás beállta előtt elkészüljön annak tetőzete is. A helyszíni sétány kialakításában is történtek előrelépések, ám a sziklás talaj sok fejtörést okoz a megbízott vállalatnak.
2023. szeptember 19., 10:492023. szeptember 19., 10:49
Sokak felháborodását váltotta ki nyár elején, hogy Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala elbonttatta a csereháti csillagvizsgálót, ugyanis kételkedtek abban, hogy az valaha is visszaépül. Az intézmény azonban rácáfolt a félelmekre, mostanra ugyanis már az új létesítmény falainak egy része is látszik a helyszínen.
Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak elmondta, mostanra elkészült a négyszintesre tervezett épület alagsora és az első szintje. A munkálattal nem állnak le, hiszen
végezheti a belső munkálatokat a megbízott cég.
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A Csereháton tervezett más felújításokról is érdeklődtünk a szóvivőtől, aki közölte, rendbe hozták a II. Rákóczi Ferenc utcából a csillagvizsgáló irányába vezető lépcsőket, elkezdődött a lombsétány kialakítása, ugyanakkor a tervekben szereplő tanösvény nyomvonalának kiszélesítése, a helyszínen lévő bozót kiirtása is zajlik.
Ezeket a munkálatokat ugyanakkor nehezíti, hogy sziklás talajban kell dolgoznia a kivitelezőnek. A felsoroltakon kívül még egyebek mellett három kilátó, illetve egy kültéri fitneszpark létrehozása is szerepel a tervekben.
A polgármesteri hivatal valójában csak az említett sétány és a kültéri parkok létrehozására nyert támogatást az Európai Uniótól – ez a megvalósítás 4,8 millió lejbe kerül. A csillagvizsgáló újjáépítését önrészként vállalta az önkormányzat, hiszen
Erre 2,5 millió lejt kell fordítaniuk helyi forrásokból. A felsoroltakon kívül ugyanakkor további 450 ezer lejes költséget jelentenek a szabadtéri bútorok; az árak tovább nőhetnek a piaci viszonyok függvényében.
Fotó: Magyari Hunor/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
Az udvarhelyi önkormányzat idén egyelőre 4,7 millió lejt különített el a beruházásra. Egy korábbi tanácsülésen ugyanakkor 700 ezer lejes hitelfelvételt hagytak jóvá a helyi képviselők a projekt kivitelezésére.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!