
Fotó: Maros megyei hegyimentők
Már ki lehet próbálni azt a három, közepes nehézségű, kimondottan terepbicikliseknek ajánlott kerékpáros útvonalat, amelyek Szovátáról indulnak.
2023. augusztus 19., 09:112023. augusztus 19., 09:11
Mivel egyre népszerűbb szabadidős tevékenység a kerékpározás, amelynek a nehezebb terepen történő változatát is egyre többen kedvelik, ezért a Maros megyei hegyimentők, a szovátai polgármesteri hivatal és a Maros megyei tanács támogatásával három bicikliútvonalat jelöltek ki az érdeklődők számára.
A hegyimentők értesítése szerint már használhatók a Szováta környékén kialakított kerékpárutak, amelyeken csakis MTB-típusú kerékpárral lehet közlekedni.
Az egyik útvonal a fürdőtelepről indul, érinti a Sebes-völgyet, a Cserepes-követ, illetve a Muscsal völgyét, és így érkezik vissza Szovátára, hossza 26,5 kilométer, a szintkülönbség pedig 805 méter.
A másik útvonal: Szováta–Vadász utca–Szováta völgye–Kis-Nyárád–Vármező és vissza, hossza 30,3 km.
A harmadik útvonal is csodaszép vidéken vezet végig, de korántsem egyszerű megtenni, hiszen Szakadátról az Iszujka utcáról indul és a Iszujka völgyén keresztül a Bekecs-tetőre vezet, majd a Restád-tetőn vissza Szovátára. A két keréken közlekedők, ha ezt az útvonalat választják, 21,2 kilométert kell tekerjenek, a szintkülönbség 724 méter.
A hegyimentők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ez utóbbi, a Bekecsre vezető útvonalon nyáron juhnyájjal és kutyákkal lehet találkozni.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
szóljon hozzá!