Hirdetés
Hirdetés

Két hónapja tették le az alapkövet, már a tetőszerkezeten dolgoznak

Augusztus közepére elkészítenék a bölcsődét •  Fotó: Daczó-Hodor Barna

Augusztus közepére elkészítenék a bölcsődét

Fotó: Daczó-Hodor Barna

Már a tetőszerkezetén dolgoznak annak a kézdivásárhelyi bölcsődének, melynek alapkövét bő két hónapja tették le. Emellett az új óvodaépület is befejezés előtt áll és a nyujtódi iskola teljes körű felújításával is jól haladnak. A részletekbe Szilveszter Szabolcs alpolgármester avatta be lapunkat.

Daczó-Hodor Barna

2023. május 29., 18:412023. május 29., 18:41

A 2021-ben elindított bölcsőde-program keretében épülő, negyven gyerek befogadására alkalmas bölcsőde építésével az ütemterv szerint haladnak, jelentette ki megkeresésünkre Szilveszter Szabolcs.

Hirdetés

„A tetőszerkezetet fejezik be, majd a tűzfalak és a tető következik. A héten befejezik az ivóvíz-és szennyvízvezeték elhelyezését, a fő gázvezetékre való rácsatlakozás ügye is jól alakul.

Idézet
A tető befejezését követően a belső munkálatokhoz látnak hozzá.

Úgy vélem, június közepére már szerkezetkészen áll majd az épület. Látványosan, megfelelő ütemben haladnak a munkával, a jelek szerint augusztusban elkészülnek” – nyugtázta. Hozzátette, az említettek mellett a bejáratnál helyet kapó zsiráf elhelyezéséhez szükséges alapot is kiöntötték.

Kivonulófélben az építő

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatásával

a Bod Péter Tanítóképző udvarán nyolcvan kisóvodás befogadására alkalmas épületnél az utolsó simításokat végzik.

„A fürdők csempézése is megtörtént, az önterülő gumi-járófelület kiöntése van még hátra a két emeleten, mondhatni, onnan már kivonulófélben van az építő” – jelentette ki. Hozzátette, a játszótérelemek és a bútorzat megrendelését és elhelyezését követően ősszel reményeik szerint az új épületben indulhat az oktatás.

Nyár végére megújul az iskola

Jól haladnak a nyujtódi Jakabos Ödön Általános Iskolánál a Regionális Operatív Program által támogatott, az energetikai hatékonyság növelését célzó projekttel is.

Idézet
Az épület hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, új fűtésrendszer és mechanikus szellőztetőrendszer kiépítése is a benne foglaltatik a projektben

– sorolta.

Nyár végére befejezik a nyujtódi iskola felújítását •  Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata Galéria

Nyár végére befejezik a nyujtódi iskola felújítását

Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata

Hozzátette, régi épületről lévén szó, nem képezte a pályázat részét a tető újjáalakítása, ám azt az önkormányzat önrészből finanszírozta. „Nyár végére befejezik a felújítást, remélhetőleg az őszi iskolakezdésre át lehet venni a munkát” – összegzett az elöljáró.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Tisztázta a minisztérium: nem emelik meg az ingatlanadót az engedély nélkül beépített erkélyek miatt
2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Hirdetés