
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által kezdeményezett Lábbusz-programmal továbbra is arra biztatják a családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába. A kezdeményezés 2021-ben indult, azóta naponta átlagosan 130 gyerek csatlakozik a járatokhoz, akiket minden reggel önkéntesek várnak a gyűjtőpontokban, és elkísérik őket az iskolákba. A második évfordulót május 17-én, szerdán reggel a város főterén kis ünnepséggel tették emlékezetesebbé.
2023. május 17., 14:252023. május 17., 14:25
A tanulókat és az önkéntes kísérőket a Sepsi-SIC kabalája, Elek Kakas és a Sepsi OSK macija fogadta, számos egyéb meglepetés mellett. Antal Árpád András polgármester megköszönte a kitartást, a program sikerességére szánt időt, energiát a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt.
A Kondor Ágota és Székely Kincső helyi önkormányzati képviselők által felügyelt program rövid időn belül vált népszerűvé, a résztvevő tanulók, kísérők és az útvonalak számának folyamatos növekedése is ezt igazolja – ráadásul
Idén az útvonalak száma hétről tízre emelkedett, összesen több mint tizenhárom kilométert fednek le, és a város hét iskolájába juthatnak el a tanulók. A program működéséhez naponta legkevesebb tizennyolc önkéntes kísérőre van szükség. A szervezők továbbra is biztatják a lakókat, hogy akinek lehetősége van, vállalja ezt a feladatot.
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
„A Lábbusz születésnapján egy magyarországi küldöttség is részt vett, akik tapasztalatcserére érkeztek. Büszke vagyok rá, hogy
és tanulni akarnak tőlünk. Úgy gondolom, Sepsiszentgyörgynek ritka példás közössége van, hiszen a kísérők nap mint nap erőfeszítést tesznek azért, hogy a program jól működjön” – mondta Székely Kincső, a program koordinátora.
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Ebben a tanévben összesen több mint kilencszáz önkéntes járult hozzá a Lábbusz-program működéséhez a szülők és a pedagógusok mellett, huszonkilenc intézmény és szervezet munkatársai csatlakoztak a járatokhoz. Azok a felnőttek, akik jelentkeznének önkéntes kísérőnek, a 0744 830 819-es telefonszámon vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail-címen megtehetik.

Rendkívül népszerű a sepsiszentgyörgyi önkormányzat Lábbusz nevű programja, ennek mintájára Székelyudvarhelyen is meghonosítanák az önkéntes programot, amellyel gyalogosan kísérik a kisiskolásokat a tanintézetekhez.

Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Nyárádszereda után Csíkszeredában is elindítják a lábbuszprogramot november 2-tól, amelynek célja, hogy az elemi iskolások gyalog járjanak iskolába biztonságos, szervezett körülmények között.

Három útvonalon negyven gyermekkel indult el a lábbusz program Nyárádszeredában. A Maros megyei kisvárosban a sepsiszentgyörgyi jó példát szeretnék meghonosítani, és ezzel csökkenteni az autós forgalmat a városközponti iskola környékén.

Közösségi élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt – talán így lehetne leginkább leírni a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház által, a polgármesteri hivatal támogatásával, sepsiszentgyörgyi minta alapján indított Lábbuszprogram elnevezésű kezdeményezést.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!